|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
SÓPAPÍR |
|
|
| Névvariánsok: |
Sópapír pozitív, sóspapír; salted paper print, plain paper print (ang.); Salzpapier von Kollodiumnegativ (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1839. W. H. Fox Talbot már négy évvel korábban készített ilyen képet (ld. a talbotípia pozitívnál). |
|
|
| Használata: |
Használatában több szakaszt különböztethetünk meg: az 1860-as évek közepéig inkább a nagyméretű tájképek, valamint a festményszerűen átfestett porték a jellemzőek. Az 1870-es évektől a sópapír tájképek szinte teljesen eltűntek. Az 1890-es évekig színezett portrékhoz, chromotípiákhoz használták, de szinte teljesen kiszorították a gyári matt papírok. Napjainkban a kreatív fotográfusok ismét felelevenítették. |
|
|
| Felfedezője: |
William Henry Fox Talbot. |
|
|
| Anyaga: |
Enyvezett, vékony papír, kötőanyaga nincs, a rostok között és a felületen nagyítóval jól láthatóak az ezüstszemcsék. Gyakorta aranyszínezték, alkalmanként vízfestékkel átfestették. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Ha talbotípia negatívról készítik, akkor a sópapír neve talbotípia pozitív. Amennyiben albuminos vagy kollódiumos üvegnegatívról stb. készült a sópapír másolat, akkor nevezzük helyesen sópapírnak. Klórezüst kimásolópapír. Számtalan változata terjedt el, az enyvezés anyaga szerint arrow-root-, keményítő-, enyv- stb. papírokról is beszélhetünk, bár ezek mind sópapírok. |
|
|
| Csepp-próba: |
vörösvérlúgsó vagy rézklorid cseppre kihalványul, később visszahívható. Mivel nincs kötőanyaga, a kép felülete és a hordozó papír kép nélküli felülete nem különbözik, mindkettő mutatja a papír eredeti faktúráját. Ebből a szempontból általában a sópapír eleje és hátulja sem különbözik. Színe a sárgásbarnától a sötét bíborbarnáig terjed. Erős hajlama van a halványodásra, sárgulásra. |
|
|
| A készítés módja: |
A fényképészek rájöttek, hogy a papír enyvezettsége befolyásolja a kép színét, a tónusok mélységét, a denzitást. Az 1850-es években különféle anyagokkal próbálkoztak, így a zselatinnal, a keményítővel, arrow-roottal, kazeinnel, ír moszattal, tapiókával stb. Az enyvezés célja az volt, hogy az érzékenyítő oldat ne tudjon mélyen behatolni a papír rostjai közé, így nőjön a kontrasztosság. A különféle enyvező anyagok más-más színt adtak a kész képnek, a keményítő barnás, a zselatin vöröses tónust eredményezett. Az anyag nem képezett külön réteget a papír felületén, ezért ezek is matt felületűek, s nagyítóval láthatóak a papír rostjai. Ránézésre nem lehet megállapítani, hogy milyen anyagot használtak e célra. Barreswill
& Davonne 1863-as leírása alapján: |
|
|
| Méretei: |
Mivel leggyakrabban kontaktmásolatok formájában készültek, méreteik az ismert negatívméretekkel egyeznek meg. 30x40 cm már igazán ritkaságnak számít. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Roth Imre kassai fényképész az 1850-es években a felvidéki városokról készített nagyméretű sópapír pozitívokat, ezek a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeumban találhatóak. Heidenhaus pesti városképei – szintén az 1850–1860 körüli évekből – a BTM Kiscelli Múzeumában vannak. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Egy párizsi magángalériában az azonos negatívról egy időben – az 1860-as évek elején – készült, egyformán kiváló állapotú, nagyméretű sópapír és albumin másolat közötti árkülönbség tízszeres volt a sópapír javára. Nálunk a nagyméretű, táj- és városképeket ábrázoló sópapír másolatok a legértékesebbek. Fontos, hogy kifogástalan állapotú, lehetőség szerint pontosan meghatározott legyen. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Lásd a talbotípia pozitívnál leírtakat. |
|
|
| Irodalom: |
Silber und Salz. Zur Frühzeit der Photographie im deutschen Sprachgebiet 1839–1860. Heidelberg, 1989. |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA