|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
AMBROTÍPIA |
|
|
| Névvariánsok: |
Nedves kollódium pozitív, üveg kollódium pozitív, melanotípia; collodion positive (ang.), ambrotype (am.); Kollodiumpositiv auf Glas, Ambrotypie, Melainotypie (ném.). Nevét a görög „ambros" (örök) szóból nyerte. A „mela" jelentése fekete, s az angolszász szakirodalom mindkét fekete háttér elé helyezett kollódiumos direktpozitívet – az ambro- és a ferrotípiát – jelölheti e névvel. |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1851. |
|
|
| Használata: |
1880-ig általános, elvétve később is előfordult, de nem érte meg a huszadik századot. |
|
|
| Felfedezője: |
Sir John Herschel kísérletei nyomán Adolphe Alexander Martin ajánlotta, hogy rövid expozíciót és lágy hívást alkalmazzanak, mert így fátyolmentes, nem túl kemény képet nyerhetnek. Ugyancsak ő próbálta meg 1853-ban a kollódium emulziót feketére lakkozott hátú fémlemezre is felvinni (ferrotípia). Az amerikai szakirodalom szerint az eljárást 1854-ben szabadalmaztatta a bostoni James Ambrose Cutting. Szerintük az õ nevérõl hívják ambrotípiának. Más források szerint Frederik Scott Archer és Fry a feltalálók. Thomas C. Lawrence 1857-ben az ún. „Relievo" képeket találta fel. |
|
|
| Anyaga: |
kollódiumos üvegnegatív, a háttér anyaga (fekete bársony, szövet, papír), illetve ezek hiányában a hátoldali üveg megszínezésére használt korom vagy más festék (feketére, sötét bíborra, esetleg sötétkékre festették, vagy készítéskor anyagában – többnyire sötétvörösre – színezték), valamint installációs anyagok. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Átnézetben (szétszedve az installációt) az üvegkép halvány negatívkép, de a sötét háttér elõtt, ránézetben pozitívot mutat. Beesõ fényben szürkésfehér, tejszerû, mert az ezüst képrészek mérsékelten ugyan, de visszaverik a fényt. Fontos jellemzõje a limitált tónusrend, ami egyébként valamennyi direktpozitívra jellemzõ. Néha színezettek, gyakran a dagerrotípiák megmaradt installációjában kerültek a megrendelõhöz. Nevezték a szegény ember dagerrotípiájának is. Kétféleképpen installálták, emulziós oldalukkal elõre vagy hátrafelé. (Ez esetben az üveg anyagában színezett.) Színezett ambrotípia esetén majdnem biztos, hogy az emulziós oldal esik a nézõ felé. (Oldalhelyesség!) Ha az emulziós oldalukkal hátrafelé installálták, akkor nem volt szükség elsõ üvegre, csak a negatív üvege óvta a képet. Elõfordult, hogy a két üveget a széleken összeragasztották kanadabalzsammal, hogy a réteget ne érje levegõ. |
|
|
| Csepp-próba: |
az aceton oldja (a megjelenésében nagyon hasonló amfitípiát nem). |
|
|
| A készítés módja: |
A felvétel helyszínén készült, amiképpen a kollódiumos (nedves) üvegnegatívok. Vagy a szükségesnél rövidebben exponálták, vagy halványították (pl. salétromsavban). Az elõhívás után, (a hívó vas-szulfát vagy pirogallol volt), a negatívot általában kifehérítették (pl. 20 g higany II klorid 5 ml sósav, 20 g káliumbromid 1 liter vízben.), majd fekete bársonnyal, papírral egybekeretezve installálták. Gyakran elõfordult, hogy az emulzióval elõrefelé keretezett ambrotípia hátsó üvegoldalát festették feketére, sötétvörösre. Festékként a lakkal elkevert kormot, bitument vagy más keveréket használtak. Az ambrotípiákhoz különösen tiszta kollódiumot használtak, hogy fátyolmentes, erõteljes árnyékokat kapjanak. |
|
|
| Méretei: |
Az installáció miatt méretei nagyjából megegyeznek a dagerrotípiáéval. A hazai közgyûjteményben általam látott legnagyobb ambrotípia hozzávetõlegesen 13x18 cm-es volt. |
|
|
| Magyarországi használata: |
1851–1880 k. Szignált ambrotípiával csak elvétve találkozhatunk, a hazai gyûjtemények példányainak készítõire legfeljebb következtetni lehet. Miután az eljárás cseppet sem volt komplikált, elvben bármely jól képzett, az 1853–1880 között mûködött magyar fényképész készíthetett ilyet. Valószínûbb, hogy a dagerrotipistákból a nedves eljárásra átnyergelt fényképészek, mint Strelisky Lipót, Heller József, Kawalky stb. készíthettek ambrotípiát is. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Szinte soha nem készült róla másolat, azaz mindegyik csak egy példányban létezik. A Magyarországon megmaradt csekély számú (ezernél kevesebb) ambrotípia majdnem kizárólag portré. Ha szignált, ha témája tájkép, esemény vagy csendélet, ha fél- vagy egész lemez méretû, ha kifogástalan állapotú, szépen installált, akkor értéke nem sokkal marad el a hasonló dagerrotípiáétól. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
A törött elsõ üveget minden esetben cserélni kell. Ha a fedõüveg maga is díszített (arany szegély, keret stb), akkor vagy a törést kell kanadabalzsammal ragasztani, vagy újra kell festetni a fedõüveget, megõrizve a kicserélt törött eredeti üveget is. Amennyiben a hátteret alkotó fekete, sötétlila, sötétkék vagy sötétbarna anyag megfakult, vagy a festék lepattogzott, segíthetünk a hátlap cseréjével, a festés kijavításával. Néha a negatívot és a másodüveget körberagasztó kanadabalzsam védi a képet a levegõ károsító hatásától. Ilyenkor szétágazó, páfrányszerû mintázattal találkozhatunk. Ez okozhat olyan kristályos kiválásokat is, amelyek hasonlíthatnak a penészedéshez is, de szerencsére nem errõl van szó. Ha az ambrotípia ezüstje megsárgult, a károsodás az ún. alabástromfolyadékkal szüntethetõ meg. Ez 100 ml víz
Ebben az oldatban addig fürösztjük a lemezt, amíg láthatóan újra ki nem fehérednek az ezüstrészek. Ezután 15 percig mossuk, szárítás után újrakeretezzük. A régebbi szakkönyvek szerint a szélektõl befelé haladó, ezüstösen csillogó ezüstkiválást erõsen higított káliumpermanganát gyengítõvel tüntethetjük el. Én ezt nem ajánlom senkinek. Fontosabb lenne visszaalakítani ismét képalkotó ezüstté, nem pedig eltávolítani. Amennyiben az emulziót lakk borítja, az eredmény amúgy is kétséges. Az ambrotípiák kerete, doboza, installációja éppen olyan védelmet és törõdést igényel, mint a kép. Csak együtt felelnek meg a mûtárgyakkal szemben támasztott elvárásoknak. Egy amerikai ambrotípia például a következõ alkotórészekbõl állhat: nyomott bõrrel borított fatok. A tetõrész bélése vörös bársony. A képet egy 0,2 mm vastagságú rézlemezbõl hajlított keret szegélyezi. Ezen belül üveglap, egy 1 mm-es rézlemezbõl kivágott paszpartu, a kép üveglapja, általában a hátán lakkozva. A lakkozott felület alatt általában béléspapírt is találunk. |
|
|
| Irodalom: |
Ian Moor: The Ambrotype:
Research into its Restoration and Conservation. The Paper Conservation,
1976.; |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA