VISSZA A FÕOLDALRA
························································································································································
ELÕZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK · NEGATÍVOK · POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

FERROTÍPIA

Amerikai gyorsfénykép, pléh gyorsfénykép, melanotípia, melaniotípia; tintype, ferrotype melainotype, american instanteous photography (ang.); Ferrotypie, Melanotypie (ném.). A görög „mela" (fekete) szóból etimologizálható melanotípia elnevezést vö. az ambrotípia leírásával.

Kollódiumos változatát 1852–1853-ban Adolphe Alexandre Martin fedezte fel Párizsban. Más források feltalálóként Hamilton Smith-t, időpontként 1856-ot adják meg. Szerepel a szabadalmaztatók között Frederick Scott Archer neve is, szintén 1856-os dátummal.

Különösen az amerikai polgárháború (1861–1865) alatt volt népszerű, ekkor készült a legtöbb. Európában csak 1870 körül terjedt el. A német szakirodalom szerint 1870 után vált gyakorivá a csokoládébarnára lakkozott hátú ferrotípia, amin kollódiumréteg van. Előfordulása az 1930-as évekig.

A ferrotípia gyárilag előállított, zselatinos változata 1900 után kezdte kiszorítani a kollódiumost. 1880-1910 között emulziója brómezüst kollódium, 1900-1940 között pedig brómezüst zselatin..

Japánlakkal, oldott aszfalttal, lámpakorommal vagy umbrával (mangántartalmú vasércek aprításával nyert sötétbarna színezőanyag) feketére festett bádoglemezen (ónozott acéllemez) kezdetben kollódiumos, majd – elvétve már 1880 után is, de a századfordulót követően szinte kizárólagosan – zselatinos emulzió. A képet gyakran védőlakk (pl. sellak, kopálgyanta stb.) fedte. Alkalmanként papír-installáció is tartozott a ferrotípiához, ritkábban üveg alatt keretezve adták át.

Az egyetlen fotóeljárás, amely mágnessel is felismerhető. Tónusértékei korlátozottak, szinte teljesen hiányzik belőle a fehér és a legmélyebb tónusokat sem találjuk. A ferrotíp lemez lehet fekete vagy barna lakkozású, függetlenül attól, hogy a kép kollódiummal vagy zselatinnal készült.

az aceton oldja a kollódiumost, a desztillált víz duzzasztja a zselatinost (ha nincs rajta fedő lakkréteg). A kollódiumos öntésű ferrotípiák rétegvastagsága változó, a széleknél észrevehetően vastagabb az emulzió. Általában installáció nélkül maradt meg, de előfordul előrenyomott papír tasakban, sőt üveg alatt, keretben is. Mivel a kész képet könnyen lehetett vágni, keretbe, brossba illeszteni, ékszerekbe is behelyezték. Csak a tokban maradt képek egy része köthető fényképészhez, a többi készítője általában névtelen maradt. Az utazó fényképészek kedvelt eljárása volt, sétatereken, fürdőhelyeken, vásárokban felállított ideiglenes bódékban, sátrakban készítették felvételeiket. A ferrotíp képeken megjelenő emberek, témák tökéletesen megfelelnek az igénytelen, olcsó gyorsfényképészeti eljárásnak, vagy az alsóbb népréteg tagjaival, vagy kiránduló, szórakozó, „lemerülő" polgárokkal, entellektüelekkel találkozunk. A legtöbb ferrotípia sietősen készült, nélkülözi a kontrasztokat, kidolgozása is elnagyolt. Egyedi fénykép, nem sokszorosítható.

A közhiedelem gyakorta keveri össze a dagerrotípiával, bár ennek semmi alapja.

A fényképészek készen vásárolták (Excelsior, Union, Phönix, Adamantean néven) a hátoldalon lakkozott lemezeket, s maguk vágták a kívánt méretre. A lemezt megtisztították, majd gyengén polírozták, hogy eltávolítsák róla az ujjlenyomatokat. Mivel általában vándorfényképészek készítették, igyekeztek olyan fényképezőgépet szerkeszteni, amellyel nemcsak a felvételt tudták elkészíteni, hanem az előhívást, rögzítést is meg tudták oldani a helyszínen. A gép belsejében helyezték el a vegyszereket tartalmazó két tálkát. A gép oldalán egy rubinvörös ablakon bekukucskálva, figyelemmel lehetett kísérni a folyamatokat. Általában káliumcianiddal fixáltak, mert ez – ellentétben a nátriumtioszulfáttal – kevés mosást igényelt. A ciánoldatot csak ráöntötték a lemezre, néhány másodpercig bennehagyták, fél percig öblítették, s a megrendelő már vihette is a még nedves képet. A vízzel teli vödör az állvány lábai közt állt, abban történt a rövid mosás. Így hirdették: „A sötétkamra abszolút fölösleges! Huszonöt felvétel újratöltés nélkül! Egy perc múlva viheti! Bross mérettől 9x12 cm-ig 100-as, 500-as, 1000-es csomagolásban árengedménnyel."

A leggyakoribb méret a 6,4x8,9 cm, (2,5x3,5 inch), ritkább a 9x13 cm. Az általam látott legnagyobb ferrotípiát Franciaországban készítették, jelenleg a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében található, mérete 12,5x 17,5 cm. A kezemben volt legkisebb lemez mérete pedig 1,5x2,2 cm, s amerikai készítésű.

Veress Ferenc már 1857-ben kísérletezett a ferrotípiával, de nem alkalmazta rendszeresen. Horváth Zsigmond 1870-től a Városligetben az „első amerikai gyorsfényképészként" hirdette magát. (Emellett ő volt a Vaudeville Színház tulajdonosa is.) Elsőségét azonban megkérdőjelezi Bietler Ferenc 1861-es hirdetése, mely szerint: „photográfiai arcképek készítése a legújabb amerikai modorban, mi által az elkészülés néhány perc alatt történik." Az Amerikából 1883-ban hazatért Helfgott Sámuel a Városligetben kezdte meg működését. Helfgott Molnár Ferencről is több ferrotípiát készített, ő volt a modellje a Liliom fényképész-szereplőjének.

Készített még ferrotípiát Adler Ármin (Szolnok, 1903–1905); Begányi Géza (Budapest, 1908); Bogdán Ferenc (Komárom, 1888); Buchsbaum Gyula (Szolnok, 1905); Czipszer Ferenc (Szolnok, 1906); Elbl és Pietsch (Budapest); Erdősy Rezső (Pest, Vác, 1873); Feilig Péter (1916-tól); Förstner Anna (Szeged, 1887); Friedländer Rozália (Szolnok, 1912–1916, Ózd, 1914); Heinberg Ábrahám (Szolnok, 1906–1909); Hemeczperger Károly (Szolnok, 1906–1908); Horkányi Gyula (Szolnok, 1905); Kirschweing Lajos (Szolnok, 1904–1905); Klinenberg S. (Temesvár, 1890 k.); Kunné Unger Margit (1915-től); Lengyel Gyuláné (Szeged, 1887); Meszlényi Ferenc (1903-tól); Oroszi János (Szolnok, 1906); Roth Imre (Kassa); Steiner Mór (Győr, 1885–1905); Szenes Márton (Hűvösvölgy, 1910–1935).

A „Bosco automat" nevű automata fotófülke is ferrotíp-fényképeket készített. Az ezredévi kiállítások idején két fülkét állítottak fel Pesten. Képeik réz keretben, „Milleniumi emlék 1896 Budapest" felirattal készültek. A pénzbedobós fotóautomatát egy évvel korábban a hamburgi Conrad Bernitt készítette és állította fel néhány német nagyvárosban, a szakfényképészek óriási felháborodására, hisz azok (joggal) kenyerüket féltették a fényképező automatától. A Bosco ferrotípiáknál a lemez szélei körben fel vannak hajtva, ezáltal a képnek kis pereme képződik. Ez funkcionált „előhívótál"-ként. A milleniumi ünnepségek után a gépet visszavitték Németországba, így nálunk meglehetősen ritkák (tehát védelemre érdemesek) ezek a képek.

A kisméretű, vizitkártya méretű ferrotípiák – ha témájuk valamiért nem fontos – kevésbé értékesek. Ha nagyobb a mérete (fél, netalán egész lemez), ha szépen van installálva, esetleg ismert a szerzője, vagy nem egyszerű portré, hanem eseményt, érdekes jelenetet ábrázol, értéke emelkedik, elérheti a többi direktpozitívét. Vannak kimondottan ezen eljárásra szakosodott gyűjtők.

A lemez gyakran átrozsdásodik, a rozsdás részeken ledobja az emulziót. A lemez könnyen hajlik, hullámosodik, ilyenkor az emulziós réteg is sérülhet. Ha az emulziót nem védi lakk, könnyen megkopik. Korlátozottan, nagy gondossággal, bizonyos korrodálások mechanikusan eltávolíthatók a lemezről, de az átrozsdásodott lemezen ma még nehezen tudunk segíteni. Kísérleteznek a rozsda elektrolízis segítségével való eltávolításával is. Óvatosan eltávolítják az erősen sérült részeket, majd a fémrestaurátor helyi elektrolízis segítségével leszedi a rozsdát, és a hiányzó anyagot két komponensű fémpótló anyaggal helyettesíti. Az elvált emulziót kis darabokon meg lehet erősíteni híg metilcellulózzal vagy zselatinnal. Az eredeti installációt is minden esetben őrizzük meg, ha nincs jó állapotban, akkor a ferrotípia konzerváló csomagolásában.

Tárolása:
40% relatív páratartalom mellett, nem pufferolt papírból készült csomagolóanyagban, egyenként, élére állítva.

Martin Hansch: Frühe Photographien – ihre Technik und Restaurierung. Kabinett Verlag, Uwe Scheid, 1985.; O'Henry Mace: Collector's Guide to Early Photograps. Wallace-Homestead Book Comp. 1990.; Uli Rathje (szerk.): Das Auge des Zyklopen. Das Bild der Photographie. Fotomuseum im Münchner Stadtmuseum, 1988.; Stanley B. Burns: Forgotten Marriage: the painted tintype and the decorative frames. 1860-1910. A lost chapter in American portraiture. New York, 1995.

---