|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
HELIOCHRÓMIA |
|
|
| Névvariánsok: |
Heliochromia; heliochromy, photochromy, heliochromotype (ang.); Heliokromie, Heliochromie, Farbenphotographie (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1840, 1853 |
|
|
| Felfedezője: |
Robert Hunt, Abel Niépce de St. Victor, Edmond Becquerel. 1782-ben Jean Senebier foglalkozott a heliochrómia jelenségével. Színelméleti írásaiban (1810) Johann Wolfgang Goethe is említette, hogy az ezüstklorűr bizonyos feltételek teljesülése esetén, színes fény hatására vele megegyező színűre változik. Johann Thomas Seebeck klórezüsttel bevont papírra már 1810-ben felvette a nap színképét, vagy a színes üveg eredményezte képet, de az így nyert képeket nem tudta rögzíteni. Edmond Becquerel és Abel Niépce de St. Victor az 1867. évi párizsi világkiállításon ki is állított heliochrómiát, de csak sárga üvegbúra alatt, mert nem tudták fixálni a színeket. Túlzás nélkül állítható, hogy hazánkfia, Veress Ferenc jutott legmesszebbre ez eljárással. 1889. április 14-én megoldotta a színek rögzítését, s ezzel kivívta a szakemberek elismerését. A továbblépéshez arra lett volna szüksége, hogy az expozíciós időt olyannyira lerövidítse, hogy kontaktmásolatokon kívül természetbeni felvételekre is használható legyen. Mivel ez nem sikerült, a gyakorlati fényképezésben nem játszott jelentős szerepet, különösen nem az autochróm megjelenése után. Mivel pedig Veress nem szabadalmaztatta eljárását, eredményeit sem tudta senki alkalmazni, továbbfejleszteni. |
|
|
| Anyaga: |
Papír, kollódium, ezüstnitrát, uránium-, stroncium-, kálium-, ólom-, ammóniumnitrát, kálcium-, kadmium-, ón-, lítiumklorid stb. Mivel Veress Ferenc több mint 500 fajta emulziót próbált ki, a bennük felhasznált anyagok is különböztek, viszont mindig celloidin típusú papírkép volt az eljárás alapja. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Az első direkt színes eljárás, amelynek során a vegyületek közvetlenül változtak el az eltérő színű fénysugarak hatására. Alapja az a felismerés, hogy ezüstkloridra vetülő fény megfelelően hosszú expozíciós idő alatt színes képet hoz létre a rétegben. |
|
|
| A készítés módja: |
Veress Ferenc kolozsvári fényképész a celloidin emulziójú papírba különféle nehézfémek sóit vegyítette, majd az egészet megvilágította. Egy
megmaradt receptje (850. kísérleti lap) szerint a törzsoldat összetétele:
Ezen kívül próbálkozott még urán-, kálium-, ólom-, ammóniumnitráttal, kálcium-, kadmium-, ón- és litiumkloriddal is. Az elsötétedett papírra tette a másolandó színes üvegfestményt. Direktpozitívként e sötét alapból világosodtak ki a színek. Kezdetben 48 órás expozícióra volt szükség, ezt az évtizedes kísérletek során sikerült néhányszor tíz percre csökkentenie. Másoláshoz színes üvegfestményeket használt. Fixáláshoz alkoholban oldott ciánkáli vagy ammónia gyenge oldatát alkalmazta, mert a töményebb a színeket is megsemmisítette. Alacsony érzékenysége miatt csak másolópapírként lehetett volna használni. Ha a kész képeket viasszal áttetszővé tették, lehetett őket vetíteni, vagy továbbmásolni. |
|
|
| Méretei: |
A megmaradt Veress-heliochrómiák nagy része 15x23 cm nagyságú, csak néhány korai kísérlete 25x30 cm-es. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Veress Ferenc 1866-ban kezdte meg, s 1916-ban bekövetkezett haláláig folytatta kísérleteit. 1889. április 14-én sikerült megalkotnia első elfogadható minőségű színes képét. 1889-ben jött rá a színek rögzítésének legmegfelelelőbb módjára. Eredményeit Londe, a fényképészeti osztály vezetője az 1892-es párizsi világkiállításon is ismertette Gauthier-Villars-nak elküldött színes képei alapján. A kor leghíresebb fotókémikusai, a berlini Hermann Wilhelm Vogel, a bécsi J. B. Obernetter és Josef Maria Eder gratuláltak eredményeihez. „Veress üveglemezt vagy papiros lapot önt le sajátszerűleg s ez az ő titka, mely így minden szín iránt érzékeny... a mi a legnevezetesebb, a színek a szabad szemmel látható intenzitási fokozat szerint jelentkeztek, bárha bágyadtabban." (Fényképészeti Értesítő, 1894. 2. 10. o.) Veress Ferencen kívül magyar fényképész nem dolgozott ezzel az eljárással, kivéve Gothard Jenőt, aki 1890-ben kipróbálhatta a Veress-féle heliochrómiát, s erről hosszasan beszámolt a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 25. jubileumi vándorgyűlésén. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Magyarországon csak a Veress-féle heliochrómiák ismertek. A megmaradt kb. 300 heliochrómia legnagyobb része a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában és a Műszaki Múzeumban található, néhány magángyűjtő kezében van, s a családban is őriznek pár lapot. Külföldön is ritka, ezért kiemelkedően értékes, a nemzeti fotóvagyon része. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Celloidin papírként kell kezelni, ezért felülete fokozottan védendő, mert kopik. A képet alkotó elemek kémiai állandósága eltérő, ezért fokozatosan vesztik el színeiket. Nem tanácsos sem kiállítani, sem hosszabb időre erős fény hatásának kitenni. Ajánlatos nagyméretű diapozitívra lerepróztatni, hogy az egyre fakuló színekről még elfogadható másolatok maradjanak az utókorra. |
|
|
| Irodalom: |
Johann
Wolfgang Goethe: Színelméleti írások (1810). In: Antik és modern. Budapest,
1981. 391–468. o.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA