VISSZA A FÕOLDALRA
························································································································································
ELÕZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK ·  NEGATÍVOK · POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

(TRI)ACETÁT FILM (SAFETY)

Cellulóz acetát film; safety-film, cellulose acetate (ang.); Azetatfilm, Sicherheitsfilm (ném.)

A nitrocellulóz filmek kémiai instabilitása és gyúlékonysága miatt az Eastman Kodak Company az első világháború után nagyszabású kutatási program keretében fejlesztette ki. Bár már 1908-tól ismert a cellulózdiacetát, az Eastman csak 1923-ra fejlesztette ki saját anyagát. 1931-től cellulóz észterek keverékét, nevezetesen a cellulóz acetát-butirátot és cellulóz acetát-propionátot kezdték használni, amivel az anyag fizikai tulajdonságait javították.

1947-től használták a triacetát filmeket. Schuller Aladárt, a Gevaert cég magyar származású vegyészmérnökét tartják a kifejlesztőjének.

A Kodak filmek esetében a nitrátról az acetátra való áttérés időpontjai: Röntgen filmek: 1933, leica méretű filmek: 1938, portré síkfilmek: 1939, légifelvételek filmjei: 1942, packfilmek: 1949, rollfilmek: 1950, profi 35 mm-es mozifilmek: 1951.

Volt egy időszak, 1940–1960 között, amikor a két filmhordozót: a nitrátot és az acetátot egyformán használták. A triacetát még napjainkban is használatos.

Nem köthetők egy személyhez, kollektív fejlesztések eredményeként jöttek létre.

Kötőanyaga zselatin, képalkotó anyaga ezüst, hordozója cellulózdiacetát. Mivel ennek némely fizikai paramétere (szilárdsága, hőállósága, vízmegkötő-képessége) nem volt elég jó, kifejlesztették a cellulóztriacetátot.

Régebbi acetát filmek bomlásakor ecetszag érezhető. Ha egy kis darabját triklóretilén és triklóretán oldatában úsztatjuk, a nitráttal ellentétben nem süllyed le, hanem lebeg. (A diacetát a folyadékban, a triacetát a felszínen). Égéspróba: nehezen, 400 °C felett gyullad meg, s könnyen el is alszik. Ha vízcseppet ejtünk rá, kb. 1 perc múlva megduzzad. Ha polarizációs szűrőket addig forgatunk, míg a legkevesebb fényt engedik át, és a negatívot a két szűrő közé helyezzük, az acetát film nem okoz változást, a poliészter film viszont szivárványszínű csíkokat mutat, és a sötét polarizált fény kissé kivilágosodik. A széleken, a perforációnál esetleg bele van exponálva a „Safety" vagy a „Safetyfilm" felirat (a szélek feliratozása az 1930-as évek elején kezdődött). A Kodak gyártmányú acetát filmek felismerhetőek a szélükbe exponált „Kodak Safety Film" feliratról.

Ipari előállítású.

Tekercs és síkfilmek formájában, szabványosítva került forgalomba.

A cellulózdiacetát filmeket a húszas évek végétől, a triacetát filmeket 1945 utántól mind a mai napig használják. Aki dolgozott itthon fotográfusként, az mind használta is az acetát negatívokat.

Technikatörténeti értéke elhanyagolható. Kizárólag a készítő és a negatív kvalitásai befolyásolják értékét. Azonosítás végett minden márkájú, fajtájú negatívból célszerű egy kis darabkát archiválni.

A régebbi diacetát filmek hajlamosak arra, hogy megkeményedjenek. A tekercsben hosszabb ideig tárolt negatívot mindenképpen ki kell egyenesíteni és 1–6 kockánként, savmentes tárolóba helyezni. A huzamos ideig összetekerve tárolt filmet áztassuk be 500 ccm alkohol, 500 ccm desztillált víz és 10 ccm glicerin oldatába, majd a végére kis súlyt akasztva hagyjuk lassan magától megszáradni. Vigyázni kell, mert nedvesen az emulzió a legkisebb érintésre is sérül, s a levegőben szállongó porszememek megtapadnak rajta.

Károsodásai közt számon tartják a deacetileződést, melynek során acetil csoportok válnak le a cellulózból, ecetsav kibocsátása közben. (A butirát vajsav szagú lehet). A depolimerizáció során a hosszú molekulaláncok eltöredeznek, ennek jele a mechanikai tulajdonságok romlása. Lágyítók válhatnak ki belőle, amitől csökken az anyag rugalmassága, nedvességállósága, szélsőséges esetben zsugorodást is okozhat. Ennek következtében pedig az emulzió és a hordozó elválhat egymástól. A már megindult romlásokat nehéz megállítani, ezért fordítsunk nagyobb gondot a helyes tartásra, a konzerválásra. Célszerű értékesebb acetát filmjeinket duppolni, vagy a károsodott hordozójú negatívokról új hordozóra átúsztatni az emulziót. Savmentes, vagy silver safe papírtasakokban, egyenként tároljuk őket. A 30–40% relatív páratartalom és a 10–15 °C hőmérséklet még nem gyorsítja a károsodást (az ideális 5–8 °C és 30% páratartalom lenne).

David Horvath: Survey of acetate negative collections. American Institute of Conservation, 1986. (ld. Múzeumi Hírlevél, 1987. június, 18. o.);
Mogens S. Koch: Conversation of Photographic Material. ICROM Course, 1988.

---