VISSZA A FÕOLDALRA
························································································································································
ELÕZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK ·  NEGATÍVOK · POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

NITROCELLULÓZ FILM

Nitrát negatív, nitrócellulóz film, nitró film, nitrocelluloz film, cellulóz nitrát film, zselationos nitrócellulóz film; cellulose nitrate film (ang.); Nitrozellulose, Zellulosenitratfilm (ném.)

1888-ban sikerült először kollódiumból tiszta filmlapokat készíteni. A 2,54 mm vastagságú anyagot – John Carbutt találmányát – Carbutt's flexible negative film néven hozták forgalomba, de 1887-ben Hannibal Goodwin tiszteletes is készített filmet nitrocellulózból és kámforból. Míg ők pereskedtek, Eastman nitrocellulóz tekercsfilmje meghódította a világot.

1889: a rollfilm alakban használt nitrát negatív; 1891: a Kodak napfényen tölthető tekercsfilmje megjelenésének éve. Mozifilmként először 1895-ben használták. 1904-től már nem göndörödő hordozójú filmeket készítettek

Ismert, hogy az Egyesült Államokban mely évben gyártották utoljára a különböző nitrát hordozójú filmtípusokat. Röntgen: 1933, leica: 1938, síkfilmek: 1939, packfilmek: 1949, rollfilmek: 1950, profi mozifilmek: 1951.

Ezek az adatok hazai viszonylatban csak tájékoztató jellegűek, nálunk sokkal később is használtak még nitrát hordozójú filmeket.

A celluloidot 1861-ben Alexander Parkes találta fel, eredetileg Parkersine-nak nevezték. A celluloid nevet John Wesley Hyatt vezette be védjegyként 1873-ban (Celluloid Manufacturing Comp.). John Carbutt és Hannibal Goodwin mellett Reichenbach & Eastman (1889) neve is megemlítendő.

Kötőanyaga zselatin, a képet alkotó anyag ezüst, hordozója kámfor és nitrocellulóz, melynek szerkezete hasonlít a lőgyapotéhoz, de kevesebb benne a nitrát. Cellulóz és a nitráló elegy (salétromsav és kénsav keverékének) reakciójával állítják elő.

Ameddig a bomlás nem jut el látható fázisáig, nehéz megkülönböztetni az acetát hordozójú filmektől. Célszerű minden 1950 előtt gyártott celluloid hordozójú negatívnál elvégezni a nitrát-vizsgálatot. Szinte biztos, hogy valamennyi 1949 előtt gyártott tekercsfilm, valamint az 1938-at megelőzően gyártott leica méretű filmek nitrát hordozóra készültek. Későbbi előfordulásuk is elképzelhető. A „Safety" felirattal el nem látott korai Kodak celluloid negatívok majdnem biztosan nitrát alapanyagra készültek. A korai nitrócellulóz filmek túl vastagok és egyenetlenek voltak, könnyen pöndörödtek.

Felismerése:
triklóretilénnel töltött kémcsőben a nitrát negatív sarkából levágott parányi darab rövid rázogatás után lesüllyed, az acetát viszont a felszínen marad. Megtéveszthet bennünket, hogy huzamos ideig nitrátok közt tárolt más hordozójú filmdarabka is lesüllyedhet! (Vigyázni kell, mert a triklóretilén gőze belélegezve veszélyes!)

Vannak olyan filmek, amelyeknek a szélébe be van exponálva, hogy Nitrate. (Ez elsősorban a Kodak gyártmányokra jellemző.)

Égéspróba:
nagyon gyulladékony, sárga lánggal hevesen ég, míg az acetát filmek nehezen gyulladnak meg, könnyen el is alszanak.

A vízcsepp kb. 1 perc múlva duzzanatot okoz a felületén.

Kizárólag ipari gyártású.

Árulták síkfilm (planfilm), csomagfilm (packfilm), tekercsfilm (rollfilm), kisfilm (leica vagy mozifilm) kiszerelésben. A síkfilmek a lemezek kiváltására készültek, kisebb a súlyuk, könnyebben kezelhetőek, törhetetlenek és viszonylagos olcsóak. Ezzel szemben hátrányuk a könnyebben sérülő, karcolódó hordozó, amely nem teljesen mérettartó a kidolgozás során, valamint az, hogy képméretük nem használható ki teljesen, mert a kazetta bádogbetétje a szélekből mindig kitakar valamennyit. A csomagfilm általában 10x15 cm méretig készült. Az egyes filmek papír védőszalaghoz vannak erősítve, ezek számozott vége kiáll a tokból. A kazettában lévő 12 negatív folyamatosan exponálható olymódon, hogy a következő számot mutató kis papírnyelvet kihúzva, az előző film a tok hátsó részébe csúszik, helyére pedig egy megvilágítatlan film kerül. A 12. felvétel után a leexponált lemez elé egy védőpapír kerül.

A tekercsfilm ennek továbbfejlesztett változata. Nem az egyes lemezek vannak a papírszalagra erősítve, hanem a film és védőpapírja egy filmorsóra van feltekerve rétegoldallal befelé. Ezt tesszük a gépbe, a védőpapír végét a gép üres filmorsójához rögzítjük, majd a hátlap bezárásával az egyes számú filmkockára tekerjük. Egy filmre 6x9-es felvételből 8 készülhet, 6x6-os felvételből 12, míg 4,5x6-osból 16 exponálható. Csak 6 cm széles filmcsík formájában készült. A kisfilm ezzel szemben 35 mm szélességű, két szélén általában perforált. Szabályos mérete 160 cm, de a házi kazettázású filmek hossza mindig a felhasználó egyéni szempontjai szerint alakult. A képkocka mérete 24x36 mm, de vannak 24x24, 24x18 mm-es képeket készítő fényképezőgépek is. Előbbinél általában 36, a másiknál 50, a képkockát felező méretnél 72 felvétel készíthető egy szabványos hosszúságú kisfilmre.

Szinte minden magyar fényképész használt ilyen negatívanyagot, aki 1890–1950 között dolgozott. Akadnak fontos fotográfusok, akiknek egész életműve veszélyben van, mert ilyen anyagra készült, s nem bánnak vele megfelelően.

A nitrát filmeknek nincs önmagukban vett technikatörténeti értékük, csak a rajtuk lévő kép értéke számít. Minden értékes negatívot, amely erre a hordozóra készült, azonnal duppolni kell. Az eredeti negatívot pedig alacsony hőmérsékleten, kis páratartalom mellett, elkülönítetten őrizzük.

Kettős veszély fenyegeti. Emulziós rétegét baktériumok pusztíthatják, hordozóanyaga pedig nem stabil, ráadásul nagy mennyiségben tárolva tűzveszélyes. A bomlás során kibocsátott nitrózus gázok a vele egy raktárban, tárolóban őrzött ezüstalapú képeket, negatívokat is károsítják.

A nitrát negatív bomlásának fokozatai: első fázisának nincsenek szemmel látható jelei, de a bomlás megindult, s veszélyezteti a vele egy térben lévő többi fotót. A második fázisban enyhe sárgulás látható a negatívon, amely a borostyánsárgáig fokozódik. Ebben az állapotában a hordozó törékennyé válik, törik, a zselatin megpuhul, ha víz éri, könnyen leválik. A későbbi fázisban apró buborékok keletkeznek az emulzióban. Kellemetlen szagú nitrózus gázok szabadulnak fel, a film felülete ragacsossá válik, legvégül elporlik. A nitrát bomlása nagy tömegben, zárt térben, magasabb hőmérsékleten, magas páratartalom esetén felgyorsul, maga a folyamat nem állítható meg.

Jellegzetes károsodása még a szélekről befelé induló ezüstkiválás.

Minden gyűjtemény legsürgetőbb feladata a meglévő negatívok közül kiválogatni és elkülöníteni a nitrát negatívokat. Ha megfelelő körülmények közé kerülnek, pusztulásuk lelassul, s a többi negatívot sem veszélyeztetik. Ajánlatos előbb a nagyméretű síkfilmeket duplikálni, mivel ezek viszonylag vastag nitrát hordozóra készültek, s nagy felületen érintkeznek a levegővel. Fekete-fehér filmek duplikálásához az Eastman Fine Grain Positive és a Duplicating Panchromatic Negative anyagok használhatók, de a nagy cégek újabb s újabb duplikáló filmeket is hirdetnek.

Ideális tárolási feltételek:
6 °C és 30% relatív páratartalom. Célszerű folyamatosan mozgatni, szellőztetni, hogy a bomlástermékek eltávozhassanak. Ez kevésbé optimális esetben felmehet 12-15 fokra és 40% páratartalomra. Ennél magasabb értékek bizonyíthatóan gyorsítják a károsodást. A károsodás mértéke minden 5 °C emelkedéssel duplázódik. A károsodott nitrát filmnek az öngyulladási hőmérséklete is alacsonyabb. Ha egyszer meggyulladt, nehéz eloltani, mert égés közben felszabadul a cellulóznitrát saját oxigénje, ráadásul nitrogénoxid és szénmonoxid is termelődik, aminek belélegzése halálos.

A nyugati múzeumi gyakorlat szerint a biztosítást érvénytelenítheti, ha bebizonyosodik, hogy a biztosított raktárban nitrát filmeket is tároltak.

Összefoglalva a teendőket:
1. A nitrát filmeket el kell különíteni más fényképészeti anyagoktól.
2. A másolásra érdemes filmekről dupnegatívokat kell készíteni.
3. Minél hidegebb helyen kell tárolni az elkülönített nitrát negatívokat, 30–40% relatív páratartalom mellett.
4. A raktár legyen jól szellőztethető, ne más zárt térbe, hanem a szabadba távozzon az elhasznált levegő.
5. Sem poliészter tasak, sem zárt tárolódoboz nem alkalmas a tárolásához.

Nitrát alapanyagra készültek a korai mozifilmek is. Csak a Magyar Filmintézetben 13 ezer doboz nitrát filmet tárolnak, a lehetőség szerinti legjobb körülmények között.

A fentebb vázolt problémák mellett a korai színes filmek fakulása is súlyos gondot okoz. 7–15 év alatt minden színes negatív elvesztette eredeti színeit, kifakult. Megmentésük nem lehetséges, de az eredeti színek visszaállítására sokféle eljárással kísérleteztek. Háromszín kivonatokat készítettek a kópiáról, így tárolták, kísérleteztek a kockák egyenkénti újraszínezésével is. Az utóbbi időben számítógépes segítséggel rekonstruálhatóak az eredeti színek, s így készíthető színhelyes másolat.

[hír új celluloid megjelenéséről]. A Fény, 1906. 11. 264. o.;
[a nitrát tűzveszélyességéről]. A Fény, 1908. 6. 168–169. o.;
F. Forintos Titusz: Az éghető és éghetetlen film. Fotóélet, 1935. 12. 215. o.;
[–]: Halványulnak a színes filmek! Élet és Tudomány, 1981. szeptember 25.;
[nagyváradi]: Megmentett filmek. Fotó, 1984. április, 184–185. o.;
Conservation of photographs. Eastman Kodak Co., 1985. 89–93. o.;
Pálvölgyi Róbert: Muray nitrát hordozójú negatívjainak megmentése. Fotó, 1987. május, 228. o.;
Conservazione, 1989. 7–8. (az egész szám a filmrestaurálással, konzerválással foglalkozik);
Szőnyei Tamás: Száz év után (a Filmintézet nitrát filmjeiről). Magyar Narancs, 1995. január 19. 32. o.

---