|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
ZSELATINOS SZÁRAZLEMEZ |
|
|
| Névvariánsok: |
Brómezüst zselatin szárazlemez, zselatinos üvegnegatív, szárazlemez; gelatine dry plate (ang.); Gelatinetrockenplatte (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1871-ben Richard Leach Maddox új ezüstbromid emulziót fedezett fel. Első tényleges alkalmazója John Burgess, aki 1873-ban olyan zselatinemulziót hozott kereskedelmi forgalomba, amit csak rá kellett önteni a lemezre. Egy év múlva már készen is lehetett vásárolni, bár még mindenben elmaradt a nedveseljárással készült lemez mögött. 1878-ban Charles Bennet tökéletesítette, aki felismerte, hogy a bevont lemez szárítása döntően befolyásolja az érzékenységet. 1879-ben Joseph Wilson Swan bejelentette a gépi lemezöntéssel összefüggő első szabadalmat 1884-ben a lemez színérzékenységét az UV kéktől a sárga/zöldig növelték (ortokromatikus). 1906-ban pedig a színérzékenységet a teljes színskálára kiterjesztették: a vörösig (pankromatikus). |
|
|
| Használata: |
Napjainkig használatos eljárás, amely nem csak egy a sok fotótechnikai felfedezés közül, hanem az egész fotográfia megújulásának, népszerűvé és ezáltal tömegessé válásának eszköze is lett. |
|
|
| Felfedezője: |
Richard Leach Maddox. |
|
|
| Anyaga: |
Kezdetben a zselatin-káliumjodid réteghez ezüstnitrát oldatot adtak, majd a -jodidot fokozatosan kiszorította a káliumbromid. Később az ezüstsók nem utólagos ezüstözéssel alakultak ki, hanem az emulziókészítésnél. Az emulziót érlelték, ezzel érzékenysége megsokszorozódott a kollódiumos negatívhoz képest. A brómezüst zselatin emulziót nemcsak üveglemezre vitték fel, hanem papírra, csillámlemezre, kemény zselatinlemezre is. |
|
|
| Jellegzetességei: |
A legtöbb fotótörténet a modern eljárások első állomásaként tartja számon. Nagyobb érzékenysége, kényelmesebb kidolgozása mellett ez volt az első olyan negatívanyag, amelyet kisüzemben, gyárban készítettek, s a fényképész készen vásárolta. Ezzel együtt járt egyrészt a fényképezés kézműves jellegének lassú megszűnése, másrészt ugrásszerűen megnőtt a fényképezők száma. Kezdettől az amatőrfényképészek kedvelt anyaga volt, a hivatásosok még sokáig megmaradtak a kollódiumos negatívnál, mert olcsóbbnak és megbízhatóbbnak tartották. Színe a feketétől a szürkéig terjed. Emulziós oldala matt. A kollódiumos negatívnál szabályosabb, vékonyabb üveglemezeken, standardizált méretekben készült. Szélein is egyenletes az emulzióréteg, a sarkok is fedettek. Mivel általában géppel öntötték, vékonyabb és simább, mint a kollódiummal bevont lemez. Fekete denzitásos részein gyakran megfigyelhető az ezüstkiválás. A kazetta gyakran körbeveszi a lemez szélét, így egy exponálatlan csík marad körben. |
|
|
| Csepp-próba: |
vízre duzzad, alkoholra nem reagál, az szétterül rajta. |
|
|
| A készítés módja: |
A brómezüst zselatin lemezeket házilag nem lehetett jó hatásfokkal elkészíteni. Az első zselatinos szárazlemezeket Angliában állították elő 1878-ban, majd rá egy évre Johann Sachs Berlinben, Friedrich Wilde Görlitzben gyártotta. Előállításuk rendkívül komplikált volt, csak 1920 után születtek tökéletes lemezek. Az első példányok csak a kék színre voltak érzékenyek. 1873 után Hermann Wilhelm Vogel hosszú kísérletsorozattal jutott el addig, hogy a többi színre is fokozatosan érzékennyé váljanak. 1899-ben a pánkromatikus lemez elméletileg már minden színre érzékeny volt. 1880-ban 0,5–10 mp kellett az expozícióhoz, ez az idő 1900-ban 1/250 mp-re csökkent. A brómezüst lemezek relatív érzékenységét mutatja dr. E. Mutter táblázata: 1878
1 |
|
|
| Méretei: |
A leggyakrabban használt méretek a 4,5x6, 6x9, 6,5x9, 9x12, 10x15, 12x16,5, 13x18, 18x24 cm, de szép számmal akadnak ettől eltérő méretek is. A lemezek általában papírtasakban, vagy kartondobozban tucatonként, a nagyobbak féltucatonként, kétszeres papírcsomagolásban, párosával, réteggel egymás felé fordítva kerültek árusításra. Anyaguk 1–2 mm vastag, hibátlan síküveg, amelynek előnye, hogy tökéletesen átlátszó, az emulzió teljesen simán, kifeszülve marad meg rajta, s vegyszerekben nem oldódik, változik. Hátrányként csak a törékenysége, súlya, viszonylag nehézkes kezelésmódja jelentkezik. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Knebel Ferenc szombathelyi műtermében már 1874-ben készítette.Veress Ferenc is gyártotta. Ciehulski Péter Marosvásárhelyen készített szárazlemezeket 1882-ben. Ellinger Illés „Hungária brómezüst zselatin emulziós szárazlapok gyára" néven 1884-ben az első ipari méretű fényképészeti üzemet hozta létre Magyarországon. Egy év múlva már 12 munkással dolgozott, évi 30.000 tucat lemezt készített, de eddig ismeretlen okból még ez évben meg is szűnt. „Dr. Kovács Jenő és Társai vegykészítmények és brómezüst gelatine lemez gyár géppel való öntéssel, Budapesten" – ez az 1887–1888-as hirdetés üzemi méretű gyártást sejtet. Kossak József Temesvárott, a Dunky fivérek Kolozsvárott állítottak elő szárazlemezeket. Angerer Viktor 1887 körül Bécsben alapított gelatine-emulsiós szárazlap gyárat, amely gőzgépekkel dolgozott. A Riger gyár 1906-ban hozta forgalomba saját készítésű Adria lemezeit, ezekből külföldön is sokat adtak el, főleg Galíciában. 1920-ban egy orosz hadifogságból hazatérő főhadnagy hozta magával a háborúban exponált Adria-lemezeit, melyeket előhívatva, kifogástalan negatívokat kapott. (A lemezek 14 évesek voltak, s 5 évet töltöttek előhívatlanul.) A műkedvelők az első pillanattól fogva használták a szárazlemezeket, míg a hivatásos fényképészek csak fokozatosan álltak át a nedves eljárásról. Veress Ferenc írta 1888-ban: „ez új eljárás nagyobbodó terjedésével az érdeklődő amateurök száma egyszerre roppant nagyra növekedett, s lassanként sok haladni nem akaró fényképészt pusztulással fenyegettek, míg mások megkettőztetett szorgalommal igyekeztek... az eljárást elsajátítani." 1894-ben Sztankovits, Preininger és Társa, mint az első osztrák gelatinemulsió gyár hirdette szárazlemezeit a „magyar fényképész és műkedvelő uraknak". (Fényképészeti Értesítő, 1894. február) 1917-ben az Agfa szárazlemezeket Extrarapid, Special-Chromó, Isolar, Isorapid, Chromo-Isolar és Chromo-Isorapid néven árusították. 1928-ban Magyarországon is árusították a német Agfa, Hauff, Perutz, a belga Gevaert, a francia Lumiere, az angol Imperial, Ilford, Illingworth márkájú lemezeket. 1943-ban Szenes László „Rex" Első Magyar Film- és Lemezgyára Sashalmon így hirdette termékeit: „fényképezzen magyar gyártmányú 'Rex' Délibáb, Hargita, Hargita Ultra lemezzel! Kapható minden fotószaküzletben." |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Megszámlálhatatlanul sok készült belőle, így értéke kizárólag az általa hordozott kép függvénye. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Az emulzió könnyen elválik az üvegtől, különösen, ha nagy páratartalom-változásnak van kitéve. Minden negatív konzerválásakor, restaurálásakor aranyszabály, hogy a munkák megkezdése előtt csináljunk egy lehetőség szerint jó másolatot a lemezről. A finom ecsettel történő száraz tisztítás minden beavatkozás legelső lépése kell legyen, különben belemosuk a koszt a felpuhult zselatinba. Ha sérült az üveg, a következő módon vehetjük le a zselatinképet: 100 ccm víz, 5 gr szóda, 15–20 ccm formalin oldatában 5–8 percig áztatjuk, majd itatóssal leitatjuk, megszárítjuk. Ezután 10%-os sósavoldatban a zselatinréteg magától leúszik. Ha a törött üveghordozóról valamiért nem tudjuk leválasztani a zselatinfóliát, egy vele egyező méretű, hibátlan üveglapot bevonunk vékonyan zselatinnal, majd megszárítjuk. Rövid időre vízbe tesszük, s miután a zselatin megduzzadt, óvatosan ráhelyezzük a törött negatív üvegoldalára, pontosan illesztjük, majd összesajtoljuk. Célszerű a széleket enyvezett papírcsíkkal is összeragasztani. Ha ujjlenyomat kerül az üvegnegatívra – olvastuk egy századeleji lapban – eltüntethetjük, ha pár órán át timsós vízben áztatjuk, s közben néhányszor ujjunk hegyével óvatosan átsimítjuk az ujjlenyomat helyét. Szárítás után eltűnik az ujjlenyomat. Én nem tenném. Ha az üvegnegatívon az ezüstkiválást szeretnénk megszüntetni, az alábbi oldatban fürösztve érhetünk el eredményt: 80% alkohol, 20% desztillált víz, 1% citromsav. Lassú, finom mozdulatokkal egy vattacsomóval áttöröljük, majd egy műanyag fóliával letakarjuk, hogy a dunsztból nehezebben párologhasson el az alkohol. Néhány perc múltával levesszük a fóliát, s a kosz és az ezüstkiválás óvatosan eltávolítható a negatívról. Utána fele alkohol, fele desztillált víz keverékében lemossuk, hogy a citromsav eltűnjön. Ugyanezt szárazon, radírreszelék segítségével is elérhetjük. Fontos, hogy a megtisztított lemezt kenjük be mattoleinnal, mert az meggátolja a további ezüstkiválást. Egyes szerzők szerint – akikkel mélyen egyetértünk – célszerűbb lenne olyan eljárást alkalmazni, amely nem távolítja el a felszínre került és ott szulfittá lett ezüstöt, hanem visszaalakítja képalkotó elemmé. A helytelen tárolás következtében, ha nedvesség éri a lemezeket, a zselatin emulzió penészedhet, elszíneződhet, az egymáshoz érő lemezek tömbszerűen összetapadhatnak, eltávolíthatatlanul rájuk ragadhat a tároló zacskó... Ráadásul a penészes zselatin vízoldhatóvá válik, s az elhamarkodott beavatkozás visszafordíthatatlan károkat okozhat. Mindezek miatt a negatívokat savmentes (még jobb, ha silver safe) papírtasakban, egyenként, álló helyzetben, 40–45% -os páratartalom mellett, max. 15 fokon, fém- vagy savmentes karton tartóban kell tartani, mellettük a kontaktmásolattal, hogy minél kevesebbet kelljen feleslegesen mozgatni az eredeti negatívot. |
|
|
| Irodalom: |
Veress
Ferenc: A száraz eljárás keletkezése és fejlődése. Fényképészeti Lapok,
1883. 2. 31–33. o., 4. 70–72. o., 6. 115–118. o., 8. 164–165. o., 9. 172–175.
o., 12. 244–246. o.; 1884. 2. 32–34. o., 4. 64–67. o., 6. 108–110. o.,
8. 153–156. o., 11. 222–225. o., 12. 240–242. o.; 1885. 9. 182–186. o.,
10. 204–207. o., 12. 251–257. o.; 1886. 1. 14–16. o., 2. 34–37. o., 5.
113–114. o., 8. 173–176. o., 9. 194–201. o., 11. 233–237. o.; 1887. 5.
100–103. o., 7. 137–141. o., 9. 183–186. o., 12. 244–248. o.; 1888. 3.
56–60. o., 6. 121–124. o., 7. 147–149. o., 8. 172–174. o., 9. 191–193.
o., 10. 220–222. o., 11. 234–237. o.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA