|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
BRÓMOLAJÁTNYOMÁS |
|
|
| Névvariánsok: |
Bromoil transfer (ang.); Umdruck, Bromölumdruck (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1909. |
|
|
| Használata: |
Az 1940-es évekig használták. |
|
|
| Felfedezője: |
C.W. Hewitt. |
|
|
| Anyaga: |
Enyvezett, jó faktúrájú papír (réznyomókarton) és zsíros átnyomófesték. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Az így készült képeknek a többszöri átnyomás miatt nincsenek pontos, határozott kontúrjaik. (Egy jó brómolaj átnyomat minimum négy-öt újrafestékezett dúcról egymásra nyomott képből áll.) A papíron csak festék van, a kép nem tartalmaz ezüstöt, ellentétben a brómolaj nyomattal. A kép körül felfedezhető a nyomási keret, s a papír nagysága általában jócskán meghaladja a kép méretét. A kép erősen szemcsézett. |
|
|
| A készítés módja: |
A még nedves, festékes brómolajnyomatot összesímítjuk az átviteli papírral, ellátjuk ceruzás passzerjelekkel, majd két kartonlap között, kézisajtóban, grafikai átnyomógépen, vagy az ún. Minuth-féle dörzsölőmódszerrel átpréseljük. A nyomóerő sem túl nagy, sem túl kicsi nem lehet. Első esetben sérül a relief, második esetben viszont a festék nem tapad át kellőképpen. Ezt többször is megismételhetjük, mindannyiszor újra duzzasztva és festékezve az eredeti brómolaj nyomatot. Az eljárással háromszínű brómolaj átnyomás is készíthető. Ennek alapja, hogy az összes természeti szín kikeverhető a pirosból, sárgából, kékből. Ugyanarról a (mozdulatlan) témáról három felvételt kellett készíteni, az elsőt zöld szűrővel (ez lesz a piros színkivonati negatív), a másodikat kékeslila szűrőn át (ez a sárga színkivonati negatív), a harmadikat pedig narancsvörös szűrőn, ami a kék színeket tartalmazó negatívot adta. A negatívokról teljesen egyenlő méretű brómezüst képeket csináltak. Ezeket – mint a rendes brómolaj nyomásnál – kigyengítették, cserezték, majd duzzasztották, mindegyiket a megfelelő színre festékezték (a zöld szűrőst vörösre, a kékeslilával készültet sárgára, a narancs szűrőst kékre), majd a három nyomatot átnyomó papírra, sorban – a legvilágosabbal kezdve – egymásra nyomták. Mindig a kék volt az utolsó nyomat. |
|
|
| Méretei: |
Leggyakoribbak a 13x18 és a 24x30 cm közötti képek. Ritkaság az ennél kisebb vagy nagyobb példány. Nagysága általában a szabvány fotópapír-méretekhez igazodott. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Nálunk az egyik legtovább használt nemeseljárás, az 1940-es évek legelején készültek az utolsó nyomatok. Rónai Dénes 1915-ben a hadikórházban 20 brómolaj átnyomást készített, ezeket is kiállította a magyar-osztrák–német hadegészségügyi kiállításokon, nagy sikerrel. Ez az eljárás akkoriban igencsak újnak számított nálunk. Angelo (1921,1924), Balogh Rudolf, dr. Bartucz Endre (1924), Fejérváry Sándor (1924), Hartmann Ervin (1924), Kis Pál (1924), Kiss E. János (1924), Kovács Antal (1924), Regenhardt Pál (1924), Schermann József (1924), Schmidt Nándor (1923), Stolz Róbert (1923), Szakál Géza (1924), Tomaschek Zoltán (1924), Tomcsányi Béla (1924), Tomcsányi István (1924), Vydareny Iván (1924), Wessely János, Wolny Károly (1924). 1931-ben így írtak róla: „a brómolaj átnyomás a tegnap fotografiájának doyenje pedig életképes ma is, sőt bizonyos, hogy nem marad ki a holnap fényképei közül sem. Tény azonban, hogy királyságát a fejlődés evolúciói, főként a türelem és a kitartás hiánya... megtépázták. De igaz viszont, hogy fotóművészetről csak a brómolaj átnyomás karrierje, nemzetközi sikerei óta beszélnek." (Bozsek Rezső József: A tegnapi, mai és holnapi fénykép. Fotóművészeti Hírek, 1931. február, 28. o.) |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Nem túl ritka. Értékét a kép esztétikai értéke nagyban emelheti. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Mivel sem képezüst, sem zselatin nincs a képben, tartósabbak a hagyományos brómezüst képeknél. |
|
|
| Irodalom: |
Vydareny
Iván–Fejérváry Sándor: Az átnyomás kézikönyve. Budapest, 1923.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA