|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
BRÓMOLAJNYOMAT |
|
|
| Névvariánsok: |
Brómolajnyomat, brómolajnyomás; bromoil (ang.); Bromöldruck (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1907. |
|
|
| Használata: |
Nagyon gyorsan elterjedt, a húszas években élte virágkorát, de még a harmincas években is művelték, az 1937-es Nemzetközi Kiállításon Budapesten például két brómolajnyomatot is láthatott még a közönség. |
|
|
| Felfedezője: |
C. Welborne Piper és E.J. Wall egymástól függetlenül egyazon évben. Később Piper átvette Wall egyszerűbb módszerét. Felfedezőként emlegetik Dr. Emil Mayert is. |
|
|
| Anyaga: |
Speciális brómolajnyomó papír, amely zselatinos brómezüstpapír – például a Satrap Bromöl nevű, mely kevéssé cserzett, jó duzzadási képességű, matt felületű (a második világháború után ezek a papírok eltűntek a piacról) – valamint zsíros (réznyomó) festék. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Cserzőhalványításos nemeseljárás. Népszerűségét nem kis mértékben annak köszönhette, hogy – szemben a többi nemeseljárással – nem kellett nagyméretű negatívot használni, s arról kontaktolni, azaz bármekkora méretű negatívról nagyított képet fel lehetett hozzá használni. Tág teret engedett a művészi ambícióknak, alkotásvágynak. Bármilyen színű kép előállítható vele, de valódi színes képet is lehetett készíteni az ún. háromszínű átnyomással. A brómolajnyomás a festékfelvitel szemcsésségéről ismerhető meg. A festék egy zselatinrétegen látható, a hordozó fehér, samoá vagy elefántcsontszínű papír. Néha látni lehetett, ahogy a fényképész egy hegyes ecsettel, vattacsomóval a csúcsfényekből kivette a festéket benzinnel vagy széntetrakloriddal. (Ebből következően felismerése is lehetséges ezen anyagokkal.) Surlófényben a denzitásos részeken felületi relief mutatkozik. |
|
|
| A készítés módja: |
Zselatinos
nagyítópapírra készült. Csak a vastag zselatinréteggel öntött brómezüst
papírok voltak megfelelőek, amelyeknek zselatinját nem cserezték túl erősen.
Az eljárás alapja egy ideális brómezüst zselatinos nagyítás. A nagyítást
cserzőhalványítóba tették, majd fixálták. Egy használható cserzőhalványító
oldat receptje olvasható a következőkben. A két fürdő közt tanácsos megszárítani
a papírt. |
|
|
| Méretei: |
Viszonylag kisebb méretű képeket készítettek ezzel az eljárással, ritka az a kép, amelyik eléri vagy meghaladja a 30x40 cm-t. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Dr. Spargnapane Teofil, a monarchia haditengerészetének orvos ezredese az elsők közt volt, aki a brómolajnyomással foglalkozott itthon. Ács Dusi (1924), dr. Baróthy Miklós (1924), Escher Károly, Fornét Ervin (1924), Friedrich János (1924), Gerő László (1923), Kerny István (1924), Kis Pál (1924), Kiss Zoltán (1915, 1923), Kovács István Károly, Landau Erzsi (1924), Lehoczky András (1924), Lisznyai Félix (1923), Dr. Markó István (1923), Máté Olga (1922), Pécsi József, Rivoli (szakfényképészként is gyakorolta e technikát, 1925), Schermann József (1923), Schmidt Nándor (1923), Simonffy J., Szabó Ferenc (1924), Szakáll Géza, Székely Aladár (1924), Taubner Rezső (1924) Tomaschek Zoltán (1924), Tomcsányi Béla (1923), Vadász J. (1930), Wessely János (1923-tól készített brómolaj képeket, majd 1928-ban a plitvicai tavaknál csinált 200 felvétele közül a legjobbakat brómolaj átnyomásként elküldte a Fotóművészeti Híreknek). Fiessel József budapesti műkedvelő 1927-ben Hídrobbantás című brómolaj nyomatával szerepelt a MAOSZ Nemzetközi Fényképkiállításán. Hoffmann Victor fotókereskedése komplett csomagban is árulta a szükséges anyagokat, eszközöket (1925), de Hoffmann kiállító fotóművészként már az 1910-es években is szerepelt brómolaj nyomataival. 1928-ban „átnyomáshoz felülmúlhatatlan" papírokat kínál a magyar fényképészeknek a BYK Guldenwerke. Vydareny Iván a MAOSZ műtermében Brómolaj nyomás és átnyomás címmel „gyakorlati délutánt" tartott. „Ezen gyakorló délutánra a tagok hozzák magukkal kidolgozandó képeiket... hogy munkájok közben minden hibára rávezettessenek, útbaigazításokat és magyarázatokat nyerjenek." Dr. Emil Mayer, a brómolajnyomás egyik felfedezője, tökéletesítője, 1926-ban Budapesten tartott német nyelvű előadást a brómolajnyomásról. Az előadást nagyszámú közönség hallgatta. Az eljárás nálunk az 1920-as évek végére fokozatosan kiszorította a művészi fényképezésből a többi nemeseljárást. Jellemző adat, hogy az 1929-es bécsi nemzetközi kiállításon a falra került képek 8%-a brómolajnyomat, 36%-a brómolaj átnyomás volt, míg az összes többi nemeseljárás együttesen sem adta ki a többi kép 10%-át. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Bár 1907-ben fedezték fel, használata csak 1909 után indult meg, s népszerűségét az 1930-as évek elejéig megtartotta. Elsősorban fotóművészeti célokra, kiállítási képekhez használták, hiszen szolgáltatásnak lassú, körülményes, munkaigényes, ezért megfizethetetlen lett volna. Minden kép egyedi példány, miután azonos fotóalapról sem lehet két teljesen egyforma kópiát készíteni. Gyakorisága éppen idő- és munkaigényessége miatt csekély. Értéke az ábrázolt téma mellett elsősorban a készítő fotográfustól függ. Értéknövelő tényező lehet még a kiváló állapot, az eredeti installáció, a szerzői autorizálás, valamint hátoldalon a kiállítási szerepléseket bizonyító etikettek, pecsétek. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Miután nem ezüstképről van szó, tartósabb (kevésbé fakul, halványodik), mint az alapját képező fotó lett volna, kihalványítás és festékezés nélkül. |
|
|
| Irodalom: |
Kiss
Zoltán: Olajnyomás, Brómolajnyomás. A Fény kiadása, Budapest, 1915.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA