VISSZA A FÕOLDALRA
························································································································································
ELÕZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK · NEGATÍVOK ·  POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

CARBRONYOMAT

Carbronyomás, Carbro nyomat, carbro eljárás; carbro print, carbro process (ang.); Carbrodruck (ném.)

1919.

1940-ig használták.

H.F. Farmer, aki az 1905-ben felfedezett ozobróm eljárást tökéletesítette. Ezt fejlesztette tovább F. Garon 1921-ben. A carbro elnevezés a carbon (szén) és a bromide szavak összevonása nyomán keletkezett.

Átviteli papír, rajta festékkép. Előfordulhat, hogy a kész kép nem átviteli papíron van, hanem a kihalványított ezüstképen. Átvihető a kép üvegre, de szélsőséges esetben más hordozókra is.

Kontaktcserzéses nemeseljárás, a brómolaj mellett ezt használták legtovább, egészen az 1940-es évek elejéig. A pigmenteljárás, a mariotípia és az ozobróm előnyeit megőrizte, de ezek nehézségeit (pl nagyméretű negatív) és komplikáltságát megszüntette. Az eredeti pigmentnél a fény hozza létre a pozitív képet, itt viszont kémiai reakció eredményeként jön létre. Ahol a legtöbb az eredeti képen az ezüstredukció, ott rögzül a vele összepréselt carbrón a legtöbb festék. Sokféle szín, nagy tónusgazdagság, nehéz, síma papír jellemzi. Nagyítóval a kép szélén néha dupla kontúr látható, erről ismerhető fel. A körvonalak kicsit lágyabbak lehetnek, mert a zselatinra ható krómvegyületek nem ismernek éles határvonalakat.

Három színkivonati negatívról készült pigmentkép egymásra nyomásával jött létre a színes carbro, mely az 1920–30-as években volt népszerű, elsősorban külföldön. A divatmagazinok színes borítóit is ezzel az eljárással készítették, mindaddig, míg az egyszerűbb színes eljárások ki nem szorították.

Bármilyen brómezüst vagy gázfénypapírra készült képet használhatunk. Gradációja határozza meg a róla készülő carbro keménységét vagy lágyságát. Ezt célszerű savanyú amidol hívóban hívni. (200 ccm vízben melegítve feloldunk 4 g kristályos nátriumszulfitot és 5 g káliummetabiszulfitot. A kész oldatot felfőzzük, üvegbe szűrjük. Hívás előtt 40 ccm-ként 1 g amidolt teszünk hozzá és 50 ccm vízzel hígítjuk.) Segít a további műveleteknél, ha a pozitív képnek körben néhány milliméteres fehér kerete van, így a pigment könnyebben lehúzható.

A pigmentpapír érzékenyítése: Az eredeti pozitívnál kicsit nagyobb pigmentpapírt a következő törzsoldatokba áztatták be:
I. oldat:
100ccm víz
1 g krómsav (CrO3)
3 g káliumbikromát
II. oldat:
100 ccm víz
10 g vörösvérlúgsó
10 g brómkáli
A kész nagyítást tiszta vízbe áztatjuk néhány percre, míg emulziója megduzzad. Közben a méretre vágott pigmentpapírt 3 percre betesszük az I. fürdőbe, réteggel lefelé, ügyelve, hogy légbuborék ne maradjon alatta. Lecsöpögtetjük, majd áttesszük a II. oldatba, s a vízből kivett nagyítással az oldat felszíne alatt óvatosan összesimítjuk. Réteg a réteg felé kerüljön. A folyamat egy határozott mozdulattal történjék, mert a kémiai folyamatok azonnal megindulnak, s a késlekedés, igazgatás dupla kontúrokat eredményez. Az összetapadt papírokat egy üveglapra helyezett itatóson kellően összehengereljük, s 15 percig nehezék alatt préselve állni hagyjuk. Ezalatt az eredeti kép kihalványodik, alatta a zselatin viszont megcserződik. Ha akarjuk, hagyhatjuk a kihalványított fotón is a festékképet, ha nem, akkor közben beáztatjuk tiszta vízbe a pigment átviteli papírt. Összehengereljük a festékes képet egy tiszta gumihenger segítségével az átviteli papírral. Fél óráig nehezék alatt hagyjuk, majd 35 °C-os vízben előhívjuk az összetapadt papírokat. Ha jól dolgoztunk, 3–4 perc múlva a széleknél szivárogni kezd a nem cserződött festékes zselatin, s ekkor óvatosan a víz alatt lehúzhatjuk a pigmentpapírt úgy, hogy az átviteli papír legyen alul. A kép az átviteli papíron maradt. A felesleges festéket a tálban – időnként váltott vízben – lehet lassú mozgatással eltávolítani. Az utolsó mosás után 3%-os timsóoldatban megcserezzük. Mosás, szárítás és készen van a carbro-kép. Az összes művelet lámpafényben végezhető.

Az eljárással vetíthető diapozitíveket is csináltak, csak itt az átviteli papír helyett üvegre vitték át a pigmentképet. A tónusok rendjét a cserző eredetiként használt brómezüst előhívópapír határozta meg.

A háromszínű carbronál a reliefeket nem papírra vitték át, mint az egyszínűnél, hanem vékony, viaszolt felületű transzparens celluloid-fóliára. Erről tették át őket egymás után papírra úgy, hogy nedvesen összetapasztották a fóliát a papírral. Ezt az átviteli papírt préselték aztán össze a végső papírhordozóval, ami általában baritált zselatinos papír.

A 18x24 cm-nél nagyobb képeknél már általában illesztési problémák adódtak, gyakorta látni dupla színes kontúrokat, ezért a 13x18 cm a leggyakoribb méret.

Nálunk nem nagyon terjedt el. A Satrap-kézikönyv még 1927-ben is úgy említi, hogy „eddig ugyan nem túlságosan elterjedt, de valószínű, hogy ez csak rövid idő kérdése". (Satrap fotó-kézikönyv. Berlin-Spindlersfeld, 1927. 99. o.) A színes carbro legismertebb képviselője az Egyesült Államokban az 1920-as évek végén a magyar származású Muray Miklós volt. Művelte még az eljárást Boronkay Kálmán (1938, 1940), Widder Frigyes (1928). Részletes leírása, receptje található a színes carbronak Erlich Jánostól (1935).

A hibátlan, művészileg is értékelhető carbro nyomat minden gyűjtemény kiemelkedő értékei közé tartozik.

Miután a fotó halványodó ezüstöt nem tartalmaz, csak a papírt és a festékanyagot károsító tényezőktől kell védenünk.

Satrap fotó-kézikönyv. Berlin–Spindlersfeld, 1927. 97–99. o.;
[vey]: Carbro-eljárás. Fotóművészeti Hírek, 1928. július, 5–11. o.;
Teszéry László: A carbronyomás. Magyar Fotográfia, 1930. november 20. 6–9. o.;
Erlich János: Fotóélet 1935. 2. 24–25. o.;
William Crawford: The Keepers of Light. New York, Morgan & Morgan, 1979.;
Verfahren der Fotografie. Essen, Museum Folkwang, 1989.

---