|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
FOTÓHELIOGRAVÜR |
|
|
| Névvariánsok: |
Fotogravür, fotoheliogravür, heliogravür, heliográfia, fénykarc, fényvéset; photogravure (ang.); Fotogravüre, Heliogravüre, Photogravüre (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1852. |
|
|
| Használata: |
1880–1930 között használták. |
|
|
| Felfedezője: |
Felfedezéséhez ismerni kellett már az aquatinta módszerét, W.H. Fox Talbot photoglypti eljárását és a vaskloridos maratás technikáját. Üzletileg is használatos formáját Karel Klic 1879-ben fejlesztette ki Bécsben, de csak 1886-ban publikálta. |
|
|
| Anyaga: |
Nyomóformája rézlemezre olvasztott aszfaltpor, arra felvitt pigmentkép. A kész kép kizárólag papír és nyomdafesték. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Mélynyomású eljárás. Képzőművészeti és minőségi reprodukciókhoz használták albumokban, folyóiratokban. A fotómechanikai sokszorosítás egyik legszebb módja. Az aszfalt-, enyv- vagy gyantapor alkotta szabálytalan raszterszerkezet teszi lehetővé a féltónusok visszaadását. Mivel az aszfaltpor nagyon kis szemcsenagyságú, finom részleteket is képes visszaadni. Soha nem annyira éles, mint a valódi fotó. A fotoheliogravür tónusskálája attól függött, milyen mélyek voltak a nyomólemezen kimart mélyedések. A kész képen általában nincs barit, kötőanyag, a rostok szabadon látszanak, s már harmincszoros nagyításban is látható az aquatintához hasonló szemcsézettség. A féltónusok a festékanyag lerakódásából keletkeznek, sötét helyeken több, világos részeken kevesebb festék kerül a papírra. Nincsenek dupla kontúrok, nincsenek passzerjelek, nincs körbevágva, ezért általában a nyomólemez okozta bemélyedés is látható a kép körül. 1852-ben Fox Talbot is készített képet fémlapon, bikromátos enyv segítségével, amit eleinte platinkloriddal, később vaskloriddal maratott, majd festékezett. Eljárását photoglyptinek nevezte. Alfred Stieglitz Camera Work című folyóiratának (1903–1917) illusztrációi is így készültek. Az 1920-as években igénytelenebb eljárásokkal igyekeztek imitálni a fotoheliogravürt, ott is megnyomták a keretet a kép köré, s raszterfólián keresztül másolták a képet, de ennek semmi köze a fotoheliogravürhöz. |
|
|
| A készítés módja: |
Egy símára csiszolt vörösrézlemezre finom aszfalt vagy gyantaport szitálunk, általában porzószekrényben, ahol a felkavart finom por lassan ül le a lemez felületére. A porszemek egyenletességétől függ a további munka sikere. Az aszfaltport a lemez lassú melegítésével ráolvasztjuk, rögzítjük. (Ez az aquatinta-módszer, így jön létre az a természetes raszter, amely lehetővé teszi a tónusos átvitelt). A sokszorosítandó eredetiről nagyméretű pigment negatívot készítünk. Kimossuk a fény nem érte részekből a feleslegessé vált bikromátot, majd víz alatt átúsztatjuk a pigment negatív képet a beporzott lemezre. Az így előkészített lemez szolgál a maratás alapjául. A lemezt vaskloriddal maratjuk, ami csak ott mar mélyedést a lemezbe, ahol nem fedi azt zselatin. Többféle hígítású és telítettségű folyadékban történik a maratás, ami a maga korában nemcsak szakma, de művészet is volt. A maratás után még hideg tűvel retusáljuk, kiegészíthetjük a lemezt. Festékezés után kézisajtóban másolhatjuk olymódon, hogy a réznyomó festéket az előmelegített lemezbe tunkoljuk egy festékezőpárnácskával (festékezőlapda). A nem nyomandó részekről – amelyek nem mélyültek ki – letöröljük a felesleges festéket. Ezzel a törléssel egyébként a tónusrendet is befolyásolhatjuk. A papírra mélynyomó sajtóval nyomjuk rá a festékezett lemezt. Ismert az eljárásnak egy olyan alfaja is, ahol a beporzott vörösrézlemezre szénfátyolpapírt préseltek, és egy transzparens diapozitíven keresztül exponálták. A fátyol a meleg vízben lemállott és a zselatin is leoldódott a fény nem érte részekről. A lemezt savban maratták, méghozzá egyre gyengébb oldatban, hogy a tónusokat pontosan adja vissza. Ahol a pigmentkép zselatinja fedte, ott kevésbé, ahol nem, ott mélyebbre maródott a lemez. Maratás után megtisztították. Innen az eljárás megegyezett az ismertetettel. |
|
|
| Méretei: |
Nagyságának a felhasználás módja szabott határt. Könyvekbe, kiadványokba kisebb, műnyomó lapokra nagyobb képek készültek. Még nem láttam 30x40 cm-nél nagyobbat. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Kozmata Ferenc 1885-ben 25 munkást foglalkoztatott Budapesten sokszorosító műhelyében, ahol fotógravurákat is készítettek. A századforduló után a művészfényképezők fotóikat, nemeseljárásaikat sokszorosították ebben a formában. Rónai Dénes (1895), id. Weinwurm Antal, majd fiai tartottak fenn fotósokszorosító műhelyt, ahol heliogravürt, cinkográfiát, chromo-autotípiát készítettek. Beszédes Sándor esztergomi fényképész egyebek mellett Dürer metszeteinek művészi másolatait is kiadta. 1892-ben Ferenc József új arcképéről adtak hírt. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Sokszorosító eljárás lévén sok és sokféle készült és maradt is meg máig, ezért inkább csak demonstrációs célokkal érdemes őriznünk néhányat a gyűjteményünkben. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
A kép nem fakul, elsősorban a papírokra jellemző problémák léphetnek fel. |
|
|
| Irodalom: |
[–]:
A fényképészet a sajtóban. Fényképészeti Lapok, 1884. 35–38. o., 53–55.
o.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA