|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
FOTÓPORCELÁN |
|
|
| Névvariánsok: |
Fotókerámia, porcelánfotó, beégetett porczellán-fénykép, porcellán-fénykép, photokeramika, fotóemail, email; photoceramic, porcelan photograph (ang.); Photokeramik, Porzellanfotos (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1854. |
|
|
| Használata: |
Napjainkig folyamatosan használják. |
|
|
| Felfedezője: |
Lafon de Camarsac, Joubert. Henri Garnier-Alphonse Salomon 1858-ban fedezte fel a beporzásos eljárást. |
|
|
| Anyaga: |
Porcelánba égetett fémoxid festékek mázzal. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Hordozói általános használati tárgyak (virágtartók, kancsók, tányérok, gyümölcstartók, ékszeresdobozok, vázák, csészék és kiöntők, medálok, melltűk, pipafejek, íróasztal díszek, sírkőfényképek). Készítés szempontjából ide tartoznak a zománcképek is. |
|
|
| A készítés módja: |
Fotóporcelánt
többféle módon állítottak elő. Veress Ferenc, leírása szerint gumiarábikummal és ammónium bikromáttal húzott be egy tiszta üveglapot, (máskor krómkális albumint, dextrint használt), mézet, cukrot, glicerint tett hozzá, hogy a megvilágított réteg ne keményedjen meg, s jobban kösse a festéket. A behúzott lemezt sötétben gondosan megszárította, majd diapozitívról napfényen képet másolt rá. (Napon 2 perc, szórt fényben 15–20 perc volt a megvilágítás.) A jól világított képnek barnás narancsszínűnek kellett lennie, ha túlexponálta, sötétebb barna lett. Ezután félhomályban a másolókeretből kivett üvegképre koromból, vasoxid-porból, földpátból kevert finom port hintett, s gyengéden beledörzsölte a képbe egy puha szőrecsettel, púderpamaccsal vagy vattacsomóval. Párás időben a beporzás előtt melegíteni kellett az exponált lemezt. A fény érte részeken megtapadt a festék, a fény nem érte részeken nem. Először a sötét részek tűntek elő, hisz azt érte a legkevesebb fény, majd fokozatosan az árnyékok és félárnyékok is. A finom tónusok eléréséhez óvatosan lehelgette a lemezt, hogy egy kicsit nedvesebb legyen. Ha kialakult a kész pozitív kép, a képoldalt ricinus olajjal elegyített kollódiummmal húzta be. Amint a kollódium megkocsonyásodott, 9 rész vízbe, 1 rész nátriumhidroxidba tette, így kioldódott a felesleges krómsó, a kép pedig levált az üveglapról és a víz tetején úszott. Tiszta vízben eltávolította a lúg maradékát, majd a víz alatt ráúsztatta egy porcelán edényre úgy, hogy a kollódiumos rész kerüljön a porcelánra. Kisimította alóla a légbuborékokat, megszárította, a hibákat retusálással (ugyanazzal a porfestékkel, amivel a beporzás is történt); az egyenetlen, cakkos széleket díszítő kerettel tüntette el. Lekente mázzal (más esetben a fémoxidport vegyítette folyatóval, azaz flintüveg törmelékkel), majd kemencében 7-800 fokon kiégette. Először a kollódiumhártya égett el, aztán a fémoxid festék és a máz olvadt egybe. Ez volt az egész eljárás legkényesebb fázisa. Módosított változata a fémoxidos beporzásos eljárás, amelynél a fényérzékeny réteg nedvszívóképessége változik a megvilágítás hatására, s ennek következtében veszi fel másképpen a festéket. Ezt az eljárást Poitevin és Obernetter gyakorolták jó eredménnyel. Magyarországon a pigment eljárás is használatos volt fotókerámiák készítéséhez. Fleck
receptje : |
|
|
| Méretei: |
A porcelánra került kép ritkán haladta meg a kabinetportré méretét. A hordozó porcelántárgy méretét pedig a fényképész rendelkezésére álló égetőkemence nagysága határozta meg. Az általam látott legnagyobb fényképes porcelán tárgy átmérője 42 cm volt. |
|
|
| Magyarországi használata: |
Az első névvel jegyzett fotókerámiákat Magyarországon Veress Ferenc kolozsvári fényképész készítette tizenöt évi kísérletezés után. 1855-ben, a párizsi világkiállításon látott először ily tárgyakat, de csak az 1867-es párizsi világkiállításon megtekintett fotóporcelánok hatására kezdett el maga is próbálkozni. Első fotóporcelánjait 1876-ban a szegedi Országos Ipar- és Terménykiállításon mutatta be, Fischer Vilmos kolozsvári porcelánfestő kollekciójában, Herenden készült edényeken. 1879-ben a székesfehérvári kiállításon több mint 300 fotóporcelánjáért bronzérmet kapott. Még ebben az évben a dési iparműkiállításon is ezüstérmet kapott. A Magyar Néplapban 1869-ben a 10 és a 11. számban is megjelent a következő szövegű hirdetés: „Porcellán-fényképek névjegyekre és címerekre elfogadtatnak és kitűnő minőségben jutányos árért elkészíttetnek alólírott porcellán-festésüzletében, valamint ez üzlet készítményeinek raktáraiban is. Dittrich és Gottschligg uraknál, Váci utca 14. sz. alatt, és Fischer J. Két szerecsen u. 4.sz." Nem simerünk tőlük szignált alkotást, de ha valóban fotót vittek fel a porcelánra, akkor atechnika legelső hazai művelői között vannak, hasonlóan Guichard Anna pesti fényképészhez, aki 1869-ben a Magyarország és a Nagyvilág című lap 10. számában így hirdette tevékenységét: „A fényképészet valamennyi eddig feltalált nemében vitetnek ki nálam műdarabok: a parányképtől egészen életnagyságig, fekete víznyomat, chromotypie vagy olajfestésben, arcképek papíron, vásznon, selymen, vaslapon, porcelánon emaillirozva mell-ékek és karperecek számára, valamint kávé és theakészleteken, melyek sohasem vesztik el élénk színeiket. Ignáczy Géza beregszászi fényképész 1905-ben így hirdetett: „fényképek poharakra, órákba, selyemre, porczellánra". Hável Ágoston losonci fényképész „fest szabad kézzel élethű aquarell és olajfestményeket. Örökké tartó fényképeket porcelánra" (1890 k.). Nekrológjában Hirsch Károly fővárosi fényképészt, mint a photoemail hazai meghonosítóját említik, persze tévesen. A budapesti cégek közül ismerjük Bentheim (sírkőfényképész Budapest, Király utca 30.), Bilgora J.F. „Photo-email fényképnagyító műintézete", „Budapesti Fényképnagyító és fotó-email művállalata" (VI. Hernád utca 16.), Feld Adolf az Első Magyar Photo-Email Műintézet tulajdonosa (1902), Lauscher és Társa (1879), Raab Gyula Amerikai-Photo-Semi-Email Műintézet (1899), Schlanger Károly fotó-email műintézete (1900 k.), Szilágyi I. „Fénykép-nagyító és fotó-email", Szilárd Tódor (1910 k.), Váradi Antal „Photokeramikai festészeti és fényképészeti" intézetét. Ismerjük a győri Szabó és Társa, valamint a siklósi Szentgyörgyváry Károly munkáit is. A Magyar Fotográfia 1927. április 5-i számában jelent meg ez a hirdetés: „minden időjárásnak ellenálló, örökké tartóan porcellánba égetett sírkőlapokat a cseh készítményeket jóval felülmúló kivitelben és minőségben szállít minden kép után Rivoli fotóműhely. Budapest, Rákóczi út 30." Egy 1948-ból származó fotókerámián Budapest, Marx tér 5. címet találtunk. Polgár Ildikó keramikusművész napjainkban is fotókerámiai művekkel szerepel kiállításokon. A Lux fotóstúdió 1994-ben hirdeti: „csináltasson porcelánfotót! A porcelánfotó nagyszerű ajándék minden alkalomra." Sírkőfényképként mind a mai napig népszerű az eljárás. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
A készítőik szignóját is viselő korai fotóporcelánok meglehetősen értékesek. Jelenleg magyar köz- és magángyűjteményekben kb. félezer fotóporcelán található, ezeknek csak töredéke magyar. A későbbi sírkőfotók nem képviselnek jelentős értéket. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
A jól elkészített, kiégetett fotóporcelán rendkívül tartós, szinte csak a hordozó törése fenyegeti. Amennyiben a kép kopik, halványul, akkor nem égették ki jól, sok esetben kvázi (csak porcelán hordozóra felvitt, de ki nem égetett) porcelánképről van szó. A törött, csorba, aranyozásában sérült tárgyak restaurálhatóak. |
|
|
| Irodalom: |
Julius
Krüger: Die Photocheramik. 1879.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA