VISSZA A FÕOLDALRA
························································································································································
ELÕZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK · NEGATÍVOK ·  POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

GUMINYOMAT

Gummi nyomat, guminyomás; gum bichromate print, gum print (ang.); Gummidruck (ném.)

1855.

Csak 1896-tól használták általánosan, s az 1930-as évek közepére teljesen kiment a divatból.

Alphonse Louis Poitevin írta le először a fény hatását bizonyos szerves anyagok és kromátok keverékére, John Pouncy egy évvel később feltalálta a gumiarábikumos bikromát eljárást. Az eljárás végső módszerét A. Rouillé-Ladevéze francia amatőr dolgozta ki 1894-ben, ekkor állított ki ilyen képeket szépia és vöröskréta színben. Alfajai közül ismert a Fresson-eljárás, a Höcheimer-eljárás, a Steyer-féle gumi-pigment kombinált módszer. A többszörös guminyomás eljárását A. Pühl 1894-ben dolgozta ki, más források Heinrich Kühn nevéhez kötik a többszörös átvitelt (1896). Legnagyobb mesterei: Alfred Maskell, Robert Demachy, Constant Puyo.

Papír (általában akvarellpapír), gumiarábikum, káliumbikromát, vízben oldódó festék (tempera vagy aquarell).

Kromátkolloidos nemeseljárás. A művészi fotográfia nemeseljárásos technikái közt az egyik legelterjedtebb. Itt érvényesülhetett leginkább a fényképész egyéni ízlése, képalakító akarata. Mint technika, ez került legtávolabb a fotótól, hatásában festményszerű. Ezt gyakran a papír felületének megválasztásával is hangsúlyozták. Általában matt felületű, kicsit tompa képet ad, ám gyakran lakkozták vagy átkenték viasszal, hogy csillogását növeljék. Rusztikus felület jellemzi. Tapintásra kicsit tapadós. Előállítása sok munkát, időt igényelt, még az azonos negatívról készült képek is mások. Az eljárás olcsó volt, bármilyen színű, sőt többszínű és színes is lehetett. Rendszerint körülvágták, hogy a széleken az ecsetnyomokat eltüntessék, de ha paszpartu alá került, alatta néha otthagyták. Gyakran megmaradtak rajta az illesztéshez használt passzerjelek is. Jellemzői a nagy méretek, a foltszerű, nagy tömbökből építkező képtémák, a monumentalitásra törekvés. Nem ismerünk nagyobb szériákat egy-egy képből, ritka ha 3–4 hasonló kópia megmaradt.

Az eljárás technikai sajátosságai esztétikai, stílusbeli jellemzőket is hordoznak, hiszen a guminyomatokat egyfajta darabos, szaggatott előadásmód, a viszonylag nagy formátum jellemzi. Ezzel az eljárással hódították meg a kiállítási falakat a művészi fotográfia számára, mondta 1923-ban Vydareny Iván.

Demachy, Puyo az egyszeres guminyomatot „francia módszernek", a két-vagy háromszorost „bécsi módszernek" nevezte. Az egyszeres guminyomat kontrasztszegény, kemény, a többszörös viszont az egész tónusskálát képes visszaadni. Hatszor vagy még többször egymásra nyomták, gyakran több színnel. A papír nyúlása, az illesztés pontatlansága miatt a többszörös guminyomatok életlenek, duplák a kontúrok, a csúcsfények rendszerint elmosódottak, ez nagyítóval könnyen észrevehető. Szintén nagyítóval látható, hogy a sötét és világos képrészek találkozásánál a fehérnél alig van réteg, a sötétnél pedig vastagabb.

A papírt először enyvezni kellett. Ehhez 100 ccm vízben feloldottak 30 gr zselatint, hozzákevertek 10 ccm alkoholt, ezzel vonták be a papír felületét ecseteléssel. Esterházy Mihály 1900-ban kölni enyvet ajánlott a papír preparálásához, hogy a papír pórusait eltömje, valamint hogy az érzékenyítő oldat jobban megtapadhasson. Az érzékenyítéshez két oldatot készítettek:
I. oldat:
100 ccm víz
80 gr gumiarábikum
8 csepp karbolsav
II. oldat:
10 gr káliumbikromát
100 ccm desztillált víz
3-4 csepp ammóniák
Közben 50 gr temperafestéket feloldottak 50 ccm desztillált vízben. Egy 50x60 cm-es papír bevonásához mindhárom oldatból 10–10 ccm-t kevertek össze, s egyenletesen felkenték a rajztáblára rögzített papírra. A bekent papírt két napon belül fel kellett használni. Másolókeretben, napfényen történt a másolás. A szárítás kivételével minden műveletet teljes világosságnál végezhettek. Mivel csak nagyméretű negatívról volt hatásos a kép, gyakran használtak köztes papírnegatívot, amit diapozitívról nagyítottak, s lágyan dolgozó hívóval dolgoztak ki. A negatívra fehér papírkeretet ragasztottak az illesztő (passzer) jelek számára, vagy a Lechner-féle passe-marke-val illesztették, hogy a negatívot a többszöri másolás alkalmával pontosan ugyanoda lehessen helyezni. A kész másolatot rétegével lefelé langyos vízbe tették. A jól exponált kép több óra alatt fejlődött ki. (A fény nem érte helyekről kioldódott a bikromát, festék). Egyes részleteket kiemelhettek, ha finom ecsettel, vattapamaccsal dörzsölték. Előidézés után 5 percre 10%-os timsóoldatba tették, kimosták, megszárították.

A guminyomatok általában elég kemények, nehezen tartják meg a féltónusokat, ezért az igényesebb amatőrök, művészek kétszer vagy többször (akár 8-10-szer is) másoltak ugyanarra a képre, mindannyiszor újra érzékenyítve, szárítva, vagyis a képet több lépcsőben építették fel. Nem csoda, ha azt olvassuk a korabeli szakirodalomban, hogy egy-egy kép elkészítése napokig tartott. Steyrer L. mérnök ezért a kombinált gumieljárás helyett gumi-pigment eljárást ajánlotta.

Szárítás után a kép elveszíti a színek élénkségét, ezért az utolsó lépésben lakkozták. (Ajánlották a Höcheimer-féle pigment firniszt alkoholban hígítva, vagy a Günter Wagner-féle pozitív lakkot.)

Férfi arcképekhez leginkább a szépia, Van Dyck, feketésbarna, női portrékhoz a barnásvörös, vörös-kréta, szépia színű festékeket ajánlották, tájképekhez az olivzöldet, kékeszöldet, gyöngyszürkét, acélkéket. Lehetett többszínű guminyomatokat is csinálni, sőt, ha színkivonati negatívokat használtak, valódi színes fényképet is.

A Höcheimer & Co. feldkircheni cég készre preparált papírokat hozott forgalomba, melyet már csak bikromátban kellett érzékenyíteni. Csak a cég által adott használati utasítás pontos betartásával lehetett jó eredményt elérni, de kétségtelen előnye volt, hogy már egyszeri másolás is elfogadható képet eredményezett. Kezdetben csak négyféle színben – fekete, meleg fekete, vörös és szépia – lehetett kapni. Egyfajta papírból három méternél kevesebbet nem szállított a gyár. „Még ifjú korában sem tudott elég népszerűvé válni, bár végtelenül finom volt. Semmiféle technika nem közelítette meg annyira a régi metszetek hatását, mint ez és az enyvnyomat" – írta Kankowszky Ervin 1929-ben. Ezt hívta a korabeli szakirodalom Höcheimer-nyomatnak. Az így készült képek egészen matt felületűek, árnyalatai zárt tónusrendet mutatnak, legelőnyösebben sötét színekben mutatott.

Mivel az eljárás igényli a nagyobb formátumot, 13x18 cm-nél kisebb guminyomatokkal csak elvétve lehet találkozni és nem ritka a 30x40, sőt az annál nagyobb guminyomat sem. Feledi Dezső Bártfai piac című guminyomata 50x60 cm-es (1908). Minél nagyobb a kép, annál durvább felületű papírt választottak.

Az egyik legelső cikket a festő Széchy Gyula írta a guminyomásról 1899-ben. Gr. Esterházy Mihály a budapesti Photo Club elnöke 1900. április 27-én ismertette az eljárást a klub összejövetelén. „Előadó beszédét azzal végzé: vajha ezzel sikerült volna a gummi nyomást a Club tagjaival megkedveltetnie, s a gummi képek készítését a Photo Clubban meghonosítani." Ez volt a guminyomat hazai premierje. Még ugyanebben az évben a Photo Club I. Házi kiállításán az alelnök Hatvani Gaál Adorján szép gumi- és pigmentnyomatokat állított ki. A Photo Club 1903-as nemzetközi kiállításán a falra került képek nagyobb része guminyomat volt. Az 1905-ös kiállításon az 555 kiállított kép közül 152 volt a guminyomat. Ezen a tárlaton Esterházy nagyméretű guminyomatának címe Duomo di Sebenico, Haranghy György képének címe Hortobágy. A Tisza-testvérek fotókereskedésében már 1908-ban mindent meg lehetett venni, ami kellett a technikához. „A guminyomással foglalkozók munkáját megkönnyítendő, dr. Kelen Béla és Sternád Béla amatőrök útmutatása alapján, amennyire a viszonyok engedték, nagyrészt hazai ipartermékekből – a gummminyomás gyakorlásához szükséges összes eszközöket és anyagokat tartalmazó munkaszekrényt rendeznek be. A csinos külsejű, fényezett fából készült szekrény ára 20 k."

Feledi Dezső és Kreft Elza a guminyomás egyik mesterétől, a bécsi Kosel-től tanulták az eljárást. Kiállítási képeik bizonyítják, hogy sikerrel. Feledi, az EMAOSZ alelnöke, világhírre tett szert guminyomataival. Rajtuk kívül a MAOSZ 1908-as országos kiállításán Dreyschock Sándor, Fábián Sándor, Heiszler Zoltán és Balogh Rudolf is guminyomatokkal szerepelt.

Dávid Lajos őrnagy, akinek Fényképészeti útmutató című könyve a kor legolvasottabb szakkönyvei közé tartozott, Gradói részlet címen jelentette meg guminyomatát a Die photographische Kunst im Jahr 1907 évkönyvben. „Kár, hogy e kiváló magyar (?) amatőr műveivel és szakirodalmi munkáival kizárólag a külföld kiállításait és könyvkiadóit keresi fel" – rója fel neki Az Amatőr 1908. augusztusi számának ismeretlen tárcaírója.

A Budapesti Kamera Klub 1909-es kiállításán Haranghy György mellett Bacsa András, Belházy Imre, Grabovszky Artur, Kelen Béla, Kreybig Rudolf, a bonyhádi Percel Miklós dr. Scholtz Kornél, Semsey Béla, gr. Teleki Sándor Weér György is guminyomatokkal szerepelt. (Grabovszky még 1924-ben is állított ki guminyomatokat.)

Faix Jacques aradi fotográfus 1910-től sok kiállításon mutatta be nyomatait, ezek közül néhányat a Magyar Fotográfiai Múzeum őriz. Frecskay István a Photo Club asszisztense volt, majd a Ferenciek bazárjában önálló műhelyt nyitott, s a pigment-, gumi- és platinnyomatok készítőjeként hirdette magát.

Kiss Zoltán a Monarchiában és Németországban szabadalmaztatta bichromim-eljárás nevű módszerét, mely a guminyomatok készítését könnyítette meg. 1/4 literes üvegben készen árusította az általa kevert érzékenyítő oldatot Pejtsik Károly fotószakboltjában. Könyvet is adott ki az eljárásról 1908-ban.

További ismert művelői: Angelo, Auer-fivérek, Henrik Bachmann, Bartucz Endre (1923), Diskay Sándor (1909), Farkas Géza (1910 körül készült színes guminyomatának címe: Erdő szélén), Harmatzy Dezső (1908-ban kiállított nyomatának Fiesolei részlet volt a címe), Hoffmann Viktor, Kalmár Péter (1918), Kerny István (aki háromszín-eljárással színes guminyomatokat is készített), Kiss Károly (1921), Knöpfler Gyula és Tsa., Letzter József (1908), Navratilné Hegedűs Rózsi (1924), Németh Lajos (1924), Pécsi József (1920 k.), Pete Gyula, br. Purcell Béla (1908), Ráth Arnold (1908), Rónai Dénes (aki kombinált guminyomatot állított ki 1924-ben), Rosenblatt Emánuel, Schermann József (hagyományos guminyomatok [1923] mellett ún. Höcheimer-félét is készített [1927]), Sternád Béla (1908), Szakál Géza (1924), Vadász János (1930), Vydareny Iván (1923), br. Way Imre (1908), Weisz Hugó (1907), Wolny Károly (1924). Az eljárás az 1920-as évek legvégén vesztette el népszerűségét, szerepét átvette a brómolaj nyomat.

Figyelembe kell venni, hogy minden kép eredeti példány, ugyanarról a negatívról lehetetlen két egyforma másolatot készíteni. Ezért a szép guminyomatok, főleg ha ismert szerzőtől származnak, meglehetősen borsos áron cserélnek gazdát.

Képállandósága az ismert fényképfajták közt a legnagyobb, bár ez függ a használt festékek minőségétől is. A gumiarábikum a penészgombák kedvence. Mivel a kép érzékeny a ledörzsölődésre, szárazon ne tisztítsuk, de a vizes kezelések sem ajánlhatók.

[Szy.]: Gumi-képek. Fényképészeti Szemle, 1899. 15–18. o.;
gr. Esterházy Mihály: Guminyomású képek előállítása. Fényképészeti Szemle, 1900. május, 97–102. o.;
Kiss Zoltán: A guminyomás. Fényképészeti Szemle, 1903. október, 181–188. o., november, 213–217. o.;
[–]: A gummi-eljárás. Fényképészeti Szemle, 1904. január, 23–26. o.;
Kiss Zoltán: Pozitív háromszínnyomatok készítése a guminyomás útján. Fotográfia, 1905. január, 2–9. o.;
Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképezők kézikönyve. Gyoma, 1906. 240–248. o.;
H.C. Kosel: A guminyomás természetes színekben. In: A művészi fényképezés évkönyve, 1906. 154–164. o.;
H.C. Kosel: A gumi eljárás. A Fény, 1906. 6. 149–152. o., 10. 229–232. o., 11. 256–258. o., 1907. 4. 94–100. o., 5. 113–119. o., 6. 154–156. o., 9. 234–238. o.;
Kiss Zoltán: A guminyomás. Fotográfia, 1907. 19–25. o., 49–52. o., 66–71. o., 77–80. o., 91–97. o., 105–109. o., 119–129. o., 133–140. o., 149–153. o., 154–157. o., 166–170. o.;
Kiss Zoltán : A gumminyomás. Szombathely, 1908.;
[–]: |Recipe gyűjtemény. In: Az Amatőr fotó almanachja, 1908. 115–117. o.;
Grabowsky Arthur: A színes guminyomásról. A Fény, 1910. 5–7. o.; Grabowsky Arthur: Művészi fényképezés. Budapest, 1917. 113–127. o.;
[–]: Guminyomáshoz papírt házilag. Fotóművészeti Hírek, 1928. november, 19. o.;
Kankowszky Ervin: Elfelejtett másolási technikák. Fotóművészeti Hírek, 1929. október, 12–13. o.;
Kerny István: Százéves a guminyomás. Fotó, 1958. 4. 134–136. o.;
Rainer Grosskopf: Tuscany via Gumiprint. PSA Journal, 1982. december, 20–21. o.

---