|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
OLAJNYOMAT |
|
|
| Névvariánsok: |
Olajnyomás, oleotypia; oleographie, papyrographie, oil (ang.), Öldruck, Ölpigmentdruck (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1866. |
|
|
| Használata: |
Kiállításokon csak 1904 után tűntek fel ilyen képek. 1930 után már csak elvétve használták. |
|
|
| Felfedezője: |
E. Mariot. G.E.H. Rawlins fejlesztette tovább 1904-ben. |
|
|
| Anyaga: |
Papír, zselatin, zsíros festék. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Kromátkolloidos nemeseljárás. Jobb volt a tónusvisszaadása, mint a többszörös guminyomásnak, ezért tovább népszerű maradt. Az olaj és a brómolaj nyomatokat nagyítóval megkülönböztethetjük egymástól. Ha a zselatin alatt baritréteget látunk, brómolajnyomattal, ha a papírrostokat látjuk, olajnyomattal van dolgunk. |
|
|
| Csepp-próba: |
a benzincsepp oldja a festéket, a víz nem. Kész kópiáknál a nyomást az átnyomástól a zselatin léte vagy hiánya különbözteti meg. Amennyiben a kép desztillált víz csepp-próbánál duzzad, akkor olajnyomat, ha nem, átnyomás. Nagyítóval gyakran találunk ottragadt ecsetszőrt az olaj- és brómolaj nyomatok sötét részeiben. Papíralapként használták a pigment eljárás kettős átviteli papírjait is. Robert Demachy 1907-ben, a Royal Photographic Society termeiben állított ki először 53 olajnyomatot. Másik híres mestere a francia Constant Puyo. Vigyázni kell, mert a vásárokban, búcsúkban árusított színes, igénytelen nyomdai másolatokat is olajnyomatként emlegetik, holott ennek semmi köze ehhez a technikához. |
|
|
| A készítés módja: |
A zselatinnal bevont papírt 6%-os ammóniumbikromát és alkohol azonos arányú keverékében érzékenyítették ecsettel, majd sötétben negyed óra alatt megszárították. A papírt tanácsos volt azonnal felhasználni, mert 2–3 napon belül elromlott. Kontaktmásolással napfényen exponálták, nyáron, napon 1–3 percig, télen 7–10 percig. A kész másolat minden árnyalatában halványan látható. (Amennyiben többrétegű olajnyomást akartak készíteni, a másolás előtt illesztőjelekkel látták el a negatívot és a papírt.) A megvilágítás után csak a felesleges bikromátot mosták ki, azaz a hideg vizet addig váltották rajta, míg csak sárga levet eresztett. A fény érte helyeken a bikromát cserezte a zselatint, ezért nem tudott már vizet felvenni, míg a cserzetlen részeket duzzasztani lehetett. A zselatin réteg oldalról szemlélve reliefet mutat, ha nem elég erős, akkor langyos vízben tovább duzzasztható. Nedves állapotban zsíros festékkel (pl. litográfiai festék, nyomdafesték) befestékezték a képet olymódon, hogy egy üveglapra helyezték, s őzpata formájúra vágott ecsettel finoman ütögetve, tumpfolva rakták fel fokozatosan a festéket, míg elérték a kívánt tónusrendet. Csak azokon a helyeken tapadt meg a festék, ahol a zselatin nem tartalmazott vizet. Ha sűrűbb festéket használunk, kontrasztosabb képet kapunk, ha hígabbat, akkor a végeredmény lágy átmenetekből álló kép lesz. Többféle tumpfolási technika volt használatban, ezekkel a kontrasztokat lehetett változtatni. Az így festékezett képet nevezzük olajnyomatnak. Ha viszont ezt csak dúcként használjuk, s grafikai sajtón átnyomjuk egy másik papírra, akkor beszélünk olajátnyomásról. Régi, lejárt brómezüst papirjainkból magunk is készíthetünk olajnyomáshoz alkalmas papírt. Amennyiben az exponálatlan brómezüst fotópapírt (nem savanyú) fixírnátronban kifixáljuk, alaposan kimossuk, megszárítjuk, utána máris érzékenyíthetjük bikromáttal. A savanyított fixír használhatatlanná keményíti a zselatinréteget. (Ha sok olajnyomáshoz alkalmas fotópapírt gyártunk ily módon, végül oldott ezüstben igen gazdag fixírfürdőt kapunk.) |
|
|
| Méretei: |
Mivel kontaktmásolással készül, a negatívok mérete mindkét irányban meghatározta a kész olajnyomat nagyságát. Mindenesetre 6x9 cm-nél kisebb olajnyomatot még nem láttam, s a kis méretű képeket is mindig jóval nagyobb paszpartuba illesztették. A legkedveltebb méret a 13x18 és a 18x24, 19x25 cm, ritkábban nagyobbak is előfordulnak. |
|
|
| Magyarországi használata: |
A
budapesti Kamera Klub 1909-es kiállításán Belházy Imre, Mokry Aladár és
Kellner Jenőné állítottak ki olajnyomatokat. Bartucz Endre (1924), Belházy
Imre (1909), Farkas Géza, dr. Fejérváry Sándor (1923, 1924), Grabowszky
Arthur (1924), Kiss Zoltán, Magyar-Rosenberg Emil (1908, 1909), Stolz
Róbert (1923), Vydareny Iván (1923), Widder Frigyes munkáiról is tudunk.
Blahos Rudolf olajnyomással készített arckép felvétele megjelent a Magyar
Fotográfia 1926. augusztusi számában. Szakál Géza 1924-ben már használta,
majd 1928-ban több előadást is tartott a MAOSZ szervezte I. Művészi fényképészeti
főiskolai tanfolyamon az olajtechnikák elméletéről és gyakorlatáról. Veres
A. Pál 1925-ben tartott előadást az eljárásról a Magyar Fotográfia első
szakestjén. Az ún. kombinált olajnyomat Pécsi József találmánya (1928). |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
Elsősorban művészeti alkotások készültek így, értéküket kvalitásuk és készítőjük személye határozza meg. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
A kész kép nagyon nehezen száradt meg, s az olajfesték még sokáig sérülékeny maradt. Ezt megelőzendő, felületét gyakorta vonták be vékony mattlakkal. Ez idővel kiszáradhat, pattogzódhat, elszíneződhet. Javítása kényes, mert az esetek nagy részében ugyanaz az oldószere, mint a képalkotó festéké. |
|
|
| Irodalom: |
[–]:
Az olajnyomás gyakorlata. A Fény, 1908. 3. 77–78. o.; |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA