|
PLATINOTÍPIA |
Névvariánsok: |
Platinnyomat, platinakép, platina-eljárás, platin-eljárás, platinpapír, platinfénykép; platinotype, platinum print (ang.); Platindruck, Platinotypie (ném.) |
Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
1873. |
Használata: |
Az 1880-as évektől az első világháború végéig általánosan használt eljárás volt. Ekkor felváltotta a palládium nyomat. Az 1970-es évektől kezdett ismét divatba jönni az USA-ban, egyedi, művészi felvételekhez. |
Felfedezője: |
William Willis. Az 1878-ban általa alapított The Platinotype Company gyártotta és forgalmazta a platinapapírt és a készítés licencét. Az eljárást Giuseppe Pizzighelli és Arthur von Hübl báró tökéletesítették, ezért 1882-ben a bécsi Fényképészeti Társaság arany Voigtländer-díjat adományozott nekik. |
Anyaga: |
Kötőanyag nélküli, nem ezüst alapú, a platinoklorid fényérzékenységén alapul. Hordozója minden esetben papír. Az esetek egy részében előbb enyvezik a papírt: arrow roottal (nyílgyökérből készült keményítőszerű anyag) vagy zselatinnal. |
Jellegzetességei: |
Az egyik legszebb, legnemesebb (és legdrágább) fotóeljárás, rendkívül tartós képet eredményez. Kimásolópapír (egyes változatait kivéve). Ránézetre tompa szürke, ritkábban fénytelen fekete vagy barnás is lehet, felülete matt, csillogásmentes, a hordozópapírral azonos faktúrájú, a platina-részecskék a papírba beágyazódva helyezkednek el. A kép folyamatos tónusú, általában nem túl kontrasztos. Finom árnyalatok, puha rajz jellemzi. A fény hatására a papíron kiváló tiszta platina alkotja a képet. Miután a hordozón nincs kötőanyag, láthatóak a fedetlen papírrostok. A másolatok tartósak, kevéssé halványulnak, de savas előzékpapírra halvány sárga képként átnyomódik. |
Csepp-próba: |
vízre a fehér részeken barnásan elszíneződik. Nem reagál a rézkloridra s a vérlúgsóra. Éppen ez különbözteti meg a platinával színezett ezüstképektől, azok ugyanis ezeknek az anyagoknak a hatására kihalványulnak. A szulfidok megjelenése és a fakulás is a platinával színezett képre utal. Röntgen-fluoreszcenciával megkülönböztethető a két eljárás. A platina eljárás viszonylag szűkkörű elterjedésének két oka volt: egyrészt az érzékenyített, de még nem exponált papír csak rövid ideig állt el, másrészt nehezen és drágán volt csak beszerezhető. Előfordul olyan albumin, celloidin fotó is, amit aranyfürdő helyett platinfürdőben kezeltek, de ezek nem tekinthetőek platineljárásnak. A platina- és a palládiumvegyületek oldatai elegyíthetőek voltak, így kevesebb platinára volt szükség. A palládium melegebbé tette a tónust. Ránézésre összetéveszthető egyes matt celloidinképekkel is. Körbevágatlan képeken néha még látható, hogy a fényképész ceruzával megjelölte képhatárt, mert felkenéskor takarékoskodni kívánt a platinaoldattal. Csak kifogástalanul exponált és hívott negatívról adott jó eredményt. Miután csak kontaktmásolással készülhetett, a kópia nagysága a negatív méretére is utal. Mély árnyékokat nehezen lehetett vele kihozni, de a világos részeken páratlanul szép a tónus-visszaadása. Némely szerző helytelenül a nemeseljárásokhoz sorolta, de ez kimásoló eljárás, még ha eredménye „nemes" is. |
A készítés módja: |
Ismerünk hideg és meleg előhívású platineljárást. A hideg előhívású esetében a papírra felvitt fényérzékeny ferrisó a megvilágítás hatására ferrosóvá alakul. A gyengén látható képet olyan platinafürdőbe tesszük, mely egyben a vas-sók (ferri és ferrosó) oldószerét (vizet) is tartalmaz, itt fejlődik ki a platinkép. A meleg előhívásnál a ferrisón kívül a platinsót is felkenjük a papírra és az előhívóban csak a ferrosó oldószere, a víz marad. 1900-ban kétféle platin papírt használtak: 1. direkt másoló, azaz Pizzighelli-félét, mely a másolás során, a negatív alatt láthatóan kifejlődik és 2. előidézendő platin papírt, amely másoláskor csak gyöngén látható képet adott, s ezt elő kellett hívni. A
Pizzighelli-féle eljárás használata: jobbfajta rajzpapírt bevontak vékonyan
arrow-root-tal, hogy a kép ne a rostok között, hanem csak a papír felszínén
keletkezzék, majd 3 féle oldatban érzékenyítették: Egy
ma használatos recept szerint is három törzsoldatot kell készíteni. |
Méretei: |
Kabinet mérettől a 30x40 cm-ig gyakoribb, azon felül ritka. |
Magyarországi használata: |
1880–1919 k. Veress Ferenc készített platinképeket az 1880-as évek legelején. „Márffy Albin úr őméltósága platinnyomatokat állított ki, melyek kiváló művészi érzékről és bevégzett technikáról tanúskodnak." (Fényképészeti Szemle, 1900. március, 57. o.) Izabella főhercegnő béllyei birtokán készült „szubtilis alkotásait" platinképek formájában állította ki az 1908-as budapesti országos kiállításon. Ugyanitt szerepelt a Kosel-tanítvány Kraft Elza platin arcképtanulmánya és Schönfeld Ferenc női portréja is. További ismert alkalmazói: Antal Béla, Auer-fivérek (Szeged), Barna Hugó, Bodor Imre, Brenner testvérek, Briegel H. fogarasi fényképész (1898), br. Bohus László amatőr (1896), ifj.Divald Károly, Diskay Sándor (1909), Donáth (Budapest), Elbl és Pietsch (1909), Frecskay István (1903), Ganz L., Goszleth István, Horti Pál festőművész (a Feszty-körképről készített platin másolatokat), a Hunnia műterem (Budapest), Juhos Ernő amatőr (1896), Kalmár és Társa (1893), Keglovich Emil (1905 k.), Kiss Károly, Koller Károly, Krakowszky Andrásné (1918 k.), Kossak József (1903), Lászlóffi (1910 k.), Licht F., Mai Manó (1907), Mertens Ede, Némethi József (1911), Pabar Dezső, Pécsi József, Pottok Sándor, Rechnitzer Károly, Roth Béla Szarvasról, Strelisky Sándor (1896-ban a Csárdás című képét ezzel az eljárással készítette), Szabó és Társa, Székely és Társa, Szenes Márton, Szigeti Henrik, Tímár Imre (1914), Torda József, Uher Ödön, Weisz Hugó (1907). 1903-ban a Kodak, Platinum papír néven „sima, érdes és durván érdes felülettel" gyártotta platinpapírját. Árultak még Jacoby- és Pizzighelli-féle platin másolópapírt, amelyeket a magyar amatőrök szívesen használtak. Ezek a barnássárgától a feketéig terjedő színeket adtak, de tartósságuk csekély volt, így azonnal fel kellett használni őket. Az angol Platynotyp Comp. hideg úton előhívható platinpapirosa a korabeli leírások szerint tartósabb volt. 1903-ban jelent meg a magyar piacon a bécsi Lurz cég közvetlen másoló platinpapírja. |
Gyakorisága, értéke: |
Fénykorában is drága, viszonylag ritka eljárás volt. Mivel a fennmaradt példányok általában jó állapotúak, minden fotógyűjtemény törekszik megszerzésükre, megtartásukra. Differenciálnunk a szerző személye, a téma, a kép nagysága és állapota, művészi kvalitásai szerint kell. Korunkban ismét terjed az igényes, művészi, csak néhány példányban sokszorosított képek alkotói között. |
Konzerválási feladatok: |
A platina a legstabilabb fémek egyike, a fotográfiában is állandóbb, mint az ezüst alapú fényképek. Nehezen oxidálódik, a szulfidképződés is ritka. Ha olyan albumot vagy előzékpapíros fotót találunk, amelyre az alatta lévő kép halványsárgán, pozitívként átmásolódott, platina-, vagy platinával színezett ezüstképpel van dolgunk. A papírhordozó megsárgulhat, a rossz tárolás következtében penészfoltok kerülhetnek rá, de a kép nem károsodik jelentősen, szinte minden kémiai ráhatással szemben ellenálló. Mivel az érzékenyített platinpapírok nem voltak tartósak, a Platinotip Co. és a Gevaert-gyár 3–6 ívenként bádogdobozban árusította őket, s minden dobozba egy kis zacskó klórkálciumot helyeztek el. A tartósság érdekében azt javasolták, hogy a másolt, de még ki nem dolgozott képet ebbe a környezetbe helyezzék vissza. A tárolásra a 40% relatív páratartalmú környezet, 15 °C az ajánlott. Száraz tisztítása nem tanácsos, mert ledörzsölheti a kép felületét. |
Irodalom: |
Veress
Ferenc: A gelatine-emulsió eljárás műkedvelők részére (platinotípia).
Fényképészeti Lapok, 1888. 10. 216–220. o.; |
Internet: |
--- |