|
Kísérlet egy érvényes fotótipológia felállításáraAmíg valakinek egy-két, esetleg tíz-húsz fényképe van, úgy tárolja, kezeli, ahogy ő maga akarja, tudja. Ám ha több száz, esetleg ezer fénykép van a birtokában, nap mint nap folyamatosan döntéseket kell hoznia, melyiket melyik mellé tegye, mi szerint csoportosítsa, milyen elvek szerint dolgozza fel a rábízott képeket. Elvekben és módszerekben nincs és nem is lehet különbség a családi fotógyűjtemények, magángyűjtemények és közgyűjtemények között, csak az egyes szempontok erôssége, súlya változhat. Ahány gyűjtemény, annyi rendezô elv, hiszen valahogy mindenki megpróbál megfelelni annak a feladatnak, hogy a képeket tematikailag, műfajilag, technikailag, vagy egyszerűen csak méret szerint osztályozza. Ezért aztán a magyar gyűjteményekben teljes a káosz, nincs etalon, amin legalább vitatkozni érdemes lenne, amit elfogadni, vagy amihez képest eltérni lehetne. Mind az értelmezés, mind a fogalmak meghatározása, mind a szóhasználat kaotikus. Nem csoda hát, ha nem sikerül a vágyott, de meg sem próbált dolog, a magyar fotógyűjtemények közös számítógépes adatbázisa, amire pedig hihetetlen szükség lenne. Ennek ráadásul nem a pénztelenség, nem az egyes gyűjtemények partikularitása a legfôbb akadálya, hanem éppen a közös felosztási alapok kidolgozatlansága. A közös felosztási alapok, azaz a fotótipológia felállításának három fô célját határozhatjuk meg:
A sok fénykép (bárhol, bármilyen) önként is mindig kínál osztályozási szempontokat, akár akarjuk, akár nem. Így aztán minden felosztási alapnak megvan a létjogosultsága, ha akkor és úgy használják ôket, ahogy kell. Külön-külön egyik sem fedi le teljes egészében a fényképezést. Mindig találunk majd olyan képet, amely nem tűri a mechanikus tipizálást, s új kategória felállítását követeli. Ráadásul a hovatartozás nem határozható meg automatikusan, minden műtárgyat egyenként kell mérlegelnünk. Az általam összeállított fotótipológiában vannak olyan felosztási alapok, amelyek szinte mindig érvényesülhetnek, ezek adják a meghatározások vázát, gerincét; s vannak speciálisabb szempontú felosztások is, amelyeket mindig determinál a többi szempont. Az itt felsorolt 12 felosztási alap valószínűleg korántsem teljes, tetszés szerint bôvíthetô, de mint minden felosztás, ez is a közmegegyezés során jut el a felhasználhatóságig. Ezért az egyszer már működô felosztási rendszer csak akkor bôvíthetô, ha azt a rendszert elfogadó, használó valamennyi egység elfogadja, s utólag beépíti. A fotótipológia egyáltalán nem csak elméleti célokat szolgál. Döntô szerephez jut a gyűjtési stratégiák kialakításában, az érték megállapításában, a tárolásnál, feldolgozásnál, kiállításoknál, a szerzôi jogokban és az elméleti, műtörténeti, kritikai gondolkodásban. Mindaddig, míg nincs rend, egy mindent magában foglaló struktúra, addig csak álom marad a törekvés, hogy a fotótörténetbôl tudományt csináljunk. Nem megengedhetô, hogy egy elfogadott, logikai alá-, fölé-, egymás mellé rendeltségen nyugvó struktúra helyett minden ezzel foglalkozó kutató a saját szempontjai, ismeretei alapján állítson fel felosztási alapokat, sokszor össze nem tartozó fogalmakat is egymáshoz rendelve. A most közreadott rendszert nem gondolom véglegesnek, de arra alkalmas, hogy – többek által finomítva, pontosítva, kiegészítve – alapja lehessen a magyar fotótörténet tipológiájának. Fotótipológia Javaslat a fotótörténeti kutatás egységes felosztási alapjainak létrehozásához
A felosztási alapok bővíthetőek, a felsoroltak kiegészíthetôek, pontosíthatóak. Bármit tehetünk, csak azt az egyet nem, hogy nem vesszük figyelembe, s folytatjuk az ad hoc rendszerbe állításokat, logikailag össze nem vonható fogalmak egy kalap alá vételét. Ahhoz, hogy mi magunk – s aztán mások – valamelyest is tudományszámba vehessük a fotótörténetet, elengedhetetlen a fogalmak egyértelműsítése, egy mindenki által elfogadott és alkalmazott rendszer felállítása és következetes használata. A továbbiakban csak egyetlen felosztási alap szerint vizsgáljuk a magyar fotográfia történetét, a képet létrehozó fotótechnika szerint. |